BORON TÚL 2. – Bezzeg az én időmben

Bezzeg az én időmben az öregek mindig arról káráltak, hogy bezzeg az ő idejükben milyen nehéz volt, milyen sokat kellet dolgozni, milyen kevés pénzért, de amúgy meg a telek hidegebbek voltak, a nyarak melegebbek és még a cukor is édesebb. Nekem úgy tűnik, hogy mi mai öregek mintha elmulasztanánk felidézni a fiataloknak a múltat, pedig hátha tanulnának belőle, mint ahogy mi is tanultunk annak idején.

Az életfeltételek változására a legdöbbenetesebb példa a munkakezdés időpontja és körülményei a családomban. Én 22 évesen kezdtem dolgozni, a szüleim 14 évesen, a nagyszüleim 8 és 10 éves koruk között. Én 6 nap alatt hetente 44 órát dolgoztam, a szüleim 48-at, a nagyszüleim 60-at. Családunkban édesapám volt a „bezzeg” szülő, aki gyakran fölemlegette, hogy neki mennyivel nehezebb élete volt gyermekkorában. Mi viszont édesanyám vezetésével egy korabeli vicc poénjával vágtunk vissza. Amikor a kisgyerek édesapja panaszos korholására így szól: „ugye édesanya az édesapának most nagyon jó dolga van nálunk”. A munka mennyisége látszólag már a szüleimnél is jelentősen csökkent. De figyelembe kell venni, hogy már a 60-as évek végétől indult a háztáji, a városokban a fusizás, és 1982-től pedig a gazdasági munkaközösségek. Így aztán a korabeli megfogalmazás szerint 8 órát dolgoztunk munkaként, 8 órát szórakozásból és pihentünk, ha maradt rá idő. A kettős terhelés hatására az életkörülményeink jelentősen javultak, de szükséges is volt, hiszen a maszek világ előtt a 60-as években minden rokonom, ismerősöm földes utcában lakott, csatornázás nem volt, sok helyen járda sem, egyetlen családot ismertem, ahol fürdőszoba és angolvécé volt, kocsija pedig csak a körzeti orvosnak. Ja és azért azt fontos megjegyezni, hogy ezek az állapotok a főváros Budafok nevű városrészében uralkodtak. Miért mesélek ezekről a régi dolgokról? Ma is élnek emberek egyszerű körülmények között, ha nem is olyan sokan, és ma is dolgoznak sokan napi 12-14 órákat.

Máté fiam indított el a gondolkodásban, elmesélte hogy egy fiatalokból álló társaságban nem értették, hogy karácsony előtti héten még miért dolgozik. Az ország nagyobbik része az ünnepek alatt és között 11 napig nem dolgozik, de vannak akik ezt még egy héttel meg tudják fejelni. Minden generáció azért dolgozik, mondja a fiam, hogy a következőnek jobb legyen, és még kevesebbet kelljen dolgoznia. De hova vezet ez? Lesznek olyan generációk, akik már egyáltalán nem fognak dolgozni és vajon ez jó lesz nekik? Nehéz kérdések ezek és nem hiszem, hogy bárki tudná rá a választ. Nekünk 60 évnél idősebbeknek viszont kötelességünk mesélni azokról az időkről, és most nem is csak a saját életünkre, hanem a szüleinkére és nagyszüleinkére gondolok, amikor a maihoz hasonló szórakozási, utazási lehetőségek nélkül úgy éltek őseink teljes, boldog életet, hogy minden örömüket a munkában és a családjukban találták meg. A világ sorsa mindig a fiatalok kezében volt és van, a mi dolgunk viszont, hogy meséljünk nekik, hogy családjuk történetéből meríthessenek életük meghatározó döntéseihez. Itt a lehetőség az előttünk álló ünnepi napokban. Áldott ünnepeket, tartalmas beszélgetéseket és boldog új évet kívánok mindenkinek.