BORON TÚL 15. – „Lépj ki, mint egy rossz cipőből, ringasd el magad”

Megkezdődött az év végi megaünnep. Persze karácsonynak és szilveszternek hívjuk, de nem lehet nem észrevenni, hogy kialakult egy új népszokás: az év utolsó hónapjában két, esetleg két és fél hétig nem dolgozunk. Az állam is besegít, hiszen néhány munkanapot előre le lehet dolgozni, a hiányzó napokra pedig a dolgozók szabadságot vesznek ki. A vállalkozók és munkahelyi vezetők pedig bölcsen „nem erőltetik, ami nem megy”. Hiszen ebben az időszakban a vásárlási és ünneplési lázban égő munkatársakat már nehéz munkára fogni. A közszolgálatban persze ilyenkor is kell tartani a frontot, és még a Varga Pincészetben is a kereskedelemnek és a palackozásnak mennie kell, és el kell készülni az évvégi leltárnak is. A többség azonban nálunk is otthon pihen.

Messziről jutottunk el idáig. Az én korosztályomnak kisgyermekként a Jézuska még 25-én reggelre hozta az ajándékokat és a fenyőfát. A klerikális reakció elleni harc jegyében 24-én szabadságot nem lehetett kivenni, és a teljes napi munkaidőt le kellett dolgozni. A szerencsétlen háziasszonyok szentestére így is összehozták az obligát hal, tészta ünnepi menüt, az ajándékok csomagolását és főleg a karácsonyfa díszítését azonban már csak éjszakai műszakban tudták elvégezni. Az én gyermekeimhez a puhuló diktatúra utolsó évtizedében már szenteste jött a Jézuska. Szabadságot nem volt divat kivenni, persze sokkal kevesebb is volt, mint most, viszont a hölgyeket ebéd után elengedték a munkahelyek többségéről. Persze mi férfiak sem dolgoztunk, összeültünk, és együtt beszélgettük és boroztuk át a délutánt. A nemek közötti egyenlőség már akkor is csorbát szenvedett, hiszen a velemidős fiatal lányok hazamehettek, én meg kétgyermekes apukaként borozgathattam a munkaidő végéig. Az ünnepcunami kialakulását az is hátráltatta ekkor, hogy nem volt még szabad szombat, így a 25-i és 26-i karácsonyi és 1-jei szilveszteri ünnepnapok nem tudtak közel kerülni egymáshoz.

Idén a többségnek a december 20-i péntek volt az utolsó munkanapja, és január 6-án, hétfőn veszi fel újra a munkát. A 16 napból persze néhány napot elvesz a karácsonyi és szilveszteri protokoll, mégis felmerül, mire használjuk fel ezt az újonnan létrejött, tradíció nélküli szabadidőt. Néhányan elutaznak, de vagy wellness-szállodába kell menni, vagy a távoli délre, esetleg a magas hegyekbe, mert az utóbbi években hó az nincs ebben időszakban, és a novemberi jellegű esős, sáros, ködös időjárás nem csábít szabadtéri programokra. A többség tehát otthon marad, és több mint 2 hetet tölt saját lakásában, házában. Olyan tehát mintha 16 napra nyugdíjba mennénk, vigyázzunk, nehogy a végén még számoljuk a napokat, mikor mehetünk vissza dolgozni. Érdemes ezért pontos tervet készíteni, hogyan használjuk fel ezt az új lehetőséget, hogy legyen különleges ez az időszak, ne olvadjon be a szürke hétköznapokba.

Thomas Mann A varázshegy című regényében az idő többféle szempontból is központi szerepet játszik. Engem az ragadott meg legjobban, amit az idő múlásának relativitásáról írt. Eszerint – saját átiratomban -, amikor eseménytelenül telnek napjaink, illetve a megszokott mederben csordogálnak, úgy tűnik lassan telik az idő, alig bírjuk kivárni a múlását, ha viszont az események forgatagában vagyunk, akkor szinte rohan velünk. Mégis mikor visszatekintünk rá, az egyhangú időszak mintha csak egy pillanat lett volna, a mozgalmasban pedig a napok heteknek számítanak. Életünket tehát úgy tehetjük gazdagabbá, ha Presser Gáborral szólva kilépünk belőle, mint egy rossz cipőből, és új élményekkel ringatjuk el magunkat ebben a váratlanul az ölünkbe hullott ünnepi időszakban. Ha lehet gyermekeinkkel, unokáinkkal, családunkkal együtt, ha nem akkor akár egyedül.

Áldott karácsonyt, élményekben gazdag, aktív ünnepnapokat, és boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!