Boron túl 17. – „egy nappal rövidebb, lásd, újra a fogság és egy nappal az élet is”

Feleségemmel 65 évesek vagyunk, ajánlatos lenne tehát már az otthonmaradásunk. Már részben elkezdtük, de valami mindig közbejön, március 23-a lesz talán az utolsó kimozdulás ideje. Egyesek túlzónak tarthatják a Radnóti idézetet, hiszen nem egy fogolytáborba, hanem kertes badacsonyörsi házunkba vagyunk bezárva, ha távolról is, de naponta látjuk a fiúnkat, és használhatjuk a telefont és az internetet. Mégis hihetetlen változás ez, hiszen évtizedek óta minden héten többször autóztunk Badacsony, Budapest és Eger között, hol itt, hol ott éjszakázva. Rengeteg munkatársammal, üzleti partnerekkel, barátaimmal, rokonaimmal tartottam a kapcsolatot. Több, mint 40 éve van határidőnaplóm, ami szerint napról-napra, óráról-órára élek, és most kidobhatom mert üres, nincs benne bejegyzés.

Barátaim és rokonaim közül már többen belekezdtek önkéntes fogságukba. Különböző túlélési stratégiák vannak, de egy közös, hogy nem szabad engedni, hogy életünk eddigi rendje teljesen megváltozzon. Ha más módon is, de ugyanannyit kell mozognunk, szabad levegőn lennünk és főleg dolgoznunk, mint eddig. Munkafronton a hölgyek helyzete egyszerűbb, legalábbis az olyan tradicionálisan élő családokban, mint a miénk. A feleségem eddig is 4 főre készített minden nap 3 fogásos ebédet és vacsorát, és ez csak annyiban változott, hogy már nem neki kell bevásárolni hozzá. De a háztartás és a kert rendbentartása szinte korlátlanul igényli tőle a munkaerőt. Az, hogy a nagymamák főzzenek az egész családra, az azért is kívánatos lenne, mert túl sok munka hárul most a fiatalokra. Közeli női munkatársam panaszkodott, hogy ő igazán örül, hogy most otthon dolgozhat, de két iskolás gyermekének távoktatása nélküle nem működik, és ráadásul a közétkeztetés helyett most a munkanapokon is ő főz az egész családra.

A nagymamákkal valószínűleg nem lesz gond, ahogy a nyugdíjba vonuláskor bekövetkező életmódváltást is ők oldják meg jobban, járvány idején is ők fognak jobban boldogulni. Nekünk férfiaknak viszont kreatívnak kell lennünk. Legjobb barátom például feltúrja szekrényeit, a lakása rejtett zugait, selejtez és rendszerez. Különböző gyűjteményeit katalogizálja, illetve részben értékesíti, a család többgenerációs fényképfelvételeiből pedig albumokat készít. Nekem a fiam adta ki az ukázt „sokan lesznek, akiknek több ideje lesz most olvasni, neked meg több időd lesz írni, írjál!” A legkreatívabb váltást feleségem egy nagybátyjától vagy 30 évvel ezelőtt láttuk. Hentes és mészárosként dolgozott 45 éven át, és amikor nyugdíjba vonult, szerette volna a kovács mesterséget kitanulni, de Pesten a lakótelepe közelében nem talált megfelelő műhelyt, ezért élete utolsó 25 évében subaszőnyeg készítésével foglalkozott. Mint annyiszor ismétlem, ha lehet őseinktől kell és lehet a legjobb példát venni. A parasztembereknek régen télen rengeteg fölös ideje volt, a tennivágyás pedig ugyanúgy megvolt bennük. Ilyenkor születtek az új kapuk, szerszámok és bútorok, és a cifra faragások és festések mutatják, hogy nemcsak a fantázia és tehetség állt rendelkezésre, hanem az idő is. Ilyenkor született valószínűleg a magyar népmeséknek és népdaloknak nemzetközileg is páratlanul gazdag és szép világa. Vagy gondoljunk a Decameron kerettörténetére, egy tízfős társaság 700 évvel ezelőtt a firenzei pestisjárvány elől elmenekülve, elzárva élt egy kastélyban, és történetmeséléssel, talán kitalálással szórakoztatta egymást.

A lényeg, hogy pozitívan álljunk életünknek az előttünk álló különös időszakához. Ne kivárni akarjuk, amíg elmúlnak ezek a hónapok. Túl hosszú lehet ez az idő, és ahogy a költő figyelmeztetett, közben ugyanannyival múlik az életünk is. Próbáljuk meg lehetőségként felfogni, hogy olyan dolgokat tehetünk, amire egyébként nem lett volna időnk. Olyan dolgokat tanulhatunk, vagy olyan képességeinket bontakoztathatjuk ki, amire nem lett volna lehetőségünk.  Közben azonban vigyázzunk, hogy nehogy úgy járjunk, mint szegény Radnóti, aki a fogságból a halála révén szabadult.