Boron innen 3. – „Hol azelőtt angyal állt a karddal, – talán most senki sincs.”

Mostanában olvastam, hogy a menedzserek érdekcentrumában a profit rövidtávú maximalizálása áll, a családi vállalkozások tulajdonosai ezzel szemben a vállalat hosszútávú fejlődésében érdekeltek. Különösen így lehet ez a borászatban, ahol rövid távon nagy profitot nagyon nehéz elérni, viszont, mint ahogy a nyugati példák mutatják, meg lehet alapozni olyan családi brendeket, amelyek több száz éven keresztül is fennmaradhatnak.

Családunknak a 80-as években és a 90-es évek elején 4 gazdasági ágazatban voltak vállalkozásai: könyvelés és adótanácsadás, építés, kereskedelem és pénzügyi szolgáltatások. Amiért úgy döntöttem, hogy mégis a borászat lesz az, ami mellett hosszú távon elkötelezzük magunkat, abban szerepet játszott az is, hogy úgy gondoltam, hogy abban is vannak széleskörű tapasztalataim, és magam és családom sokféle egyéb tudása ott is kamatozódik, de a fő ok az volt, hogy a borászatot gondoltam a legperspektivikusabbnak, ahol a legtöbb új értéket lehet megteremteni, ami több generációra meghatározhatja családunk jövőjét.

1993-tól 2005-ig gyakran mondtam otthon, hogy több beruházást vállaltam, mint amennyit a már meglévő forrásainkból finanszírozni tudunk, így, ha nem lesz meg a szokásos jó évünk, akkor csődbe megyünk. A pénzügyek iránt is már érdeklődő fiaim megkérdezték egyszer, hogy meddig fog tartani ez az erőltetett fejlesztése a pincészetnek? Hát, amíg csődbe nem megyünk – válaszoltam. Szerencsére nem így lett, és ahogy elértünk egy nagyságrendet – mi lettünk a belföldön legtöbb palackos bort értékesítő pincészet – én is egyre kisebb kormánymozdulatokkal vezettem a céget.

A kockázatvállalás mellett azért a biztonságra törekvés is mindig jellemző volt ránk. A 90-es években borhiány volt a világpiacon, ezért nagy profitot hozott az export. A szakmában dolgozó barátaim sokat szidtak, hogy miért az alacsony jövedelmezőségű belföldi piacot építem, miért nem használjuk kapacitásainkat inkább a nyereségesebb exportra. Az agráriumban a hiányból mindig túltermelési válság lesz.

Amikor ez bekövetkezett, akkor a szakma büszkeségének számító két export pincészet közül az egyik megszűnt, a másik nagy nehézségek mellett életben maradt, de a tevékenységét eggyel alacsonyabb osztályban folytatta. Pincészetünk 27 éves történetében sok fenyegetéssel néztünk szembe. Kezdetben néha még a létünk is veszélyben forgott, de mindig biztos voltam benne, hogy megbirkózunk a problémákkal. Radnótival szólva „és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van, mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell a bajban.” Ezért akármekkora bajba kerültünk, még veszteségesek sem voltunk soha.

Aztán jött a koronavírus és elképzelhetetlen módon szétzilálta a társadalmat és a gazdaságot és most „Hol azelőtt az angyal állt a karddal-, talán most senki sincs.” Hiába értük el céljainkat, összehoztuk az ország legjobb szőlész-borász csapatát, felépítettük korszerű badacsonyi és egri borászatunkat, termékeink nagyobb része a gasztronómiában, kisebb része az áruházi láncokban értékesül, évek óta a legsikeresebb magyar pincészet vagyunk a nagy nemzetközi borversenyeken. A járvány miatt egyszerre összecsuklott a gasztronómia, és a növekvő munkanélküliség miatt csökkenhet a fogyasztás az élelmiszer-kiskereskedelemben is. Ha kiüt a járvány a pincészetben, munkatársainkat bármikor hazaküldhetik, a telephelyeket bezárhatják. A csomagolóanyag-gyártás Olaszországban már megállt, nem tudjuk mi lesz a magyar partnereinkkel.

Már a kezdetekben komolyan vettük a vírust, a szükséges segéd- és csomagolóanyagok többségét 8-9 hónapra előre beszereztük, az irodákban egy szobában egyszerre csak 1 fő dolgozhat, a többi otthon tevékenykedik. A fizikai dolgozók nem napközben, hanem hetente váltják egymást úgy, hogy az egyik héten túlóráznak, a másikon otthon vannak. Azt hiszem, amit lehetett azt megtettük, de most először nem saját kezünkben van a sorsunk. Csak reménykedni tudunk, hogy mégis van angyal kezében a karddal, aki úgy tudna most nekünk segíteni, ha az egész országot megsegítené.