Boron túl 18. – Ne magyarkodj!?

Varga maradj a kaptafánál, szól helyesen a latin mondás, bár magyarul suszterrel ismerjük, ami némi logikátlanság népünktől, hiszen a cipő javításához nem kell kaptafa, csak az új készítéséhez, ami viszont nem a suszter, hanem a varga hatásköre. A latin verziót magam miatt idéztem ide, aki megint, nem tudok nyugodtan megmaradni a kaptafámnál, ismét olyan kérdéshez nyúlok, amihez nem értek. De mit tegyek, ha a tisztelt szakértő hölgyek és urak fontos témákat parlagon hagynak.

Ennek a furcsa, különös igének értelmezése első pillantásra nem tűnik fontos kérdésnek, de így járvány idején önkéntes karanténomban elég fontosnak tűnik, hogy ha lehet, kigyomláljuk a közbeszédből a szellemi trágárságnak számító, primitív kifejezéseket. Először gimnazista koromban sújtottak le ezzel a bunkóval. Síkhülye, magyar irodalmat és orosz nyelvet tanító tanárnőm március 15-én magyarkodásnak minősítette kokárdám szerinte különösen nagy méretét, hiába védekeztem azzal, hogy a márciusi ifjak sokkal nagyobbat hordtak, és az enyém is csak azért lett ilyen kicsi, mert nem volt szélesebb szalag a boltban.

A 80-as évek elején a Pénzügyminisztériumban megszóltak, hogy széki (erdélyi) tarisznyám vörös-fekete színéhez magyarkodó és nem harmonizáló a piros-fehér-zöld tartózsinór, pedig azt a szütyőt szórványban, román elnyomás alatt élő barátaim szőtték nekem, abban a zsinórban a legveretesebb, legmegszenvedettebb nemzeti érzés volt, ami minden színnel harmonizál. Volt kollégáim védelmében azért azt is meg kell említenem, hogy egyik este, amikor valamilyen nagy névnapot ünnepeltünk, és vagy 70-80-an összejöttünk, a brit követségről 10 óra körül átszóltak, hogy túl hangosan énekeljük az akkoriban indexen lévő székely himnuszt.  A székely himnuszt ma már szabadon énekelhetjük, de egyesek bárgyú, magyarkodó műnek tartják.

A magyar nyelv értelmező szótára szerint a magyarkodás főnév értelmezése a következő: „az a tény, hogy valaki magyarságát, magyar mivoltát fitogtatja, tüntet, kérkedik vele”. „Magyarkodásból bajuszt növesztett, zsinóros ruhát hordott”. Tehát, ha egy magyar ember úgy öltözködik, viselkedik, mint egy magyar ember, akkor fitogtatja magyar voltát, tehát magyarkodik. Feleségem kitelepített sváb rokonainak egy része a második világháború után Ausztriába került. Ünnepnapokon fölveszik az osztrák nemzeti, nem népi, nemzeti viseletet, abban mennek a templomba. Mégis meg sem tudom nevezni a tettük, mert nincs osztrákkodás, sem németkedés, sem angolkodás és nem csak magyarul nincs. Én csak a német és angol nyelvről tudom megállapítani, hogy a magyarkodás lefordíthatatlan akár szó szerint, akár a saját nemzet gyalázására alkalmas módon.

A félreértések elkerülése végett megemlíteném, hogy magyarul van cigánykodás és zsidóskodás, de ezek a népcsoport valamilyen vélt negatív tulajdonságára vonatkoznak, nem pedig a cigányságukkal, vagy zsidóságukkal való azonosulásukra. Tehát ha egy zsidó vagy cigány népviseletben jelenik meg, arra nem lehet mondani, hogy zsidóskodik, vagy cigánykodik. Ezek a rasszista kifejezések véleményem szerint azzal függnek össze, hogy bizonyos foglalkozások szinte egy az egyben ezekhez a népcsoportokhoz kötődtek. A török hódoltság megszűnése után a zsidók jelentették Magyarországon a dörzsölt polgárságot, a cigányok pedig a kisstílű, batyuval házaló vándorkereskedőt. A foglalkozásra vonatkozó negatív megítélés ültetődött át a foglalkozást űző népcsoportra. Ezeket a jelzőket bizonyos negatív magatartásokra alkalmazzák függetlenül attól, hogy azt ki követi el. A magyarkodást viszont csak magyar követheti el, ha megmutatja magyarságát.

A fogalom Trianon után született, korábban nem is születhetett, hiszen Buda bevételét követő közel 300 évben mindig kisebbségben voltunk a hazánkban. Magyarkodás pedig csak többségi pozícióból értelmezhető, aki kisebbségben van, annak megszűnő, asszimilálódó kultúrája védelmében a legtúlfűtöttebb nemzeti megnyilvánulás is érthető és elfogadható kell, hogy legyen. Én sajnos még nem éltem meg olyan Magyarországot, ahol a magyar kultúra lett volna a domináns. A Vörös Hadsereg árnyékában a magyar kultúra jó esetben a tűrt kategóriába tartozott, a nemzeti érzés viszont mindenképpen ellentétes volt a kommunista internacionalizmus eszméjével szemben. Mégis még a tűrt és tiltott tartományban is kialakult egy széles bázisú magyar kultúra. Voltak kultfilmjeink: Szegénylegények, Szindbád, Küldetés, Tanú, volt táncház mozgalom, Halmos-Sebő és Muzsikás együttes, magyar rockzene: Illés, Omega, Metro, Beatrice. A puhuló diktatúrában egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar tömegkultúra a politikai ellenállás egyik területe. A 80-as években már koncerten is énekelhettük, hogy „Magyar vagyok, magyarnak születtem, árulók és gonosztevők uralkodtak felettem.” Aztán elnyertük a szabadságot és elvesztettük még a maradék kis magyar kultúránkat is.

Ma már felfigyelünk a tévésszemélyiségre vagy színészre, aki szépen beszél az anyanyelvén, mert ritka, ahogy az újságírók közül is kevesen vannak, akik teljes pompájában használják a magyar nyelvet. Nincsenek ikonikus együtteseink, művészeink, vagy ha igen, akkor 50 évnél idősebbek még a rendszerváltozás előtt lettek azzá. Van még magyar könnyűzenei élet, van még magyar dal napja, de a dal már többnyire angolul szól és a zenéje sem magyar, nem a mi zenei hagyományainkból nőtt ki.

Nincs már semmink, ami úgy kezdődne, hogy kult…, hiszen nincs már kultúránk se. Szokás sikeres emberektől megkérdezni, hogy mi a kedvenc filmje, a kedvenc regénye. Senki nem mond magyart. Az angolszász- amerikai kultúra, ami többnyire kultúrmocsok, dominál minket. Ebben a helyzetben én kifejezetten vágyom egy kis magyarkodásra, szólok ezért mindenkihez akármelyik politikai oldalhoz tartozik is, mert jelenleg talán ez az egyetlen dolog, amiben egyetértenek a 444-től a Magyar Nemzetig, hogy könnyen magyarkodásnak ítélnek mindent, ami magyar. Nézzünk körbe, nézzük meg a szomszédjainkat, a szlovákokat, ukránokat, románokat, szerbeket, horvátokat, és még az osztrákokat is, mit tesznek nemzeti kultúrájukért, viseletükért, művészikonjaikért, nyelvükért, történelmükért és még lehetne sorolni. Iszonyúan lemaradtunk, nem lenne szükségünk egy kis magyarkodásra?