Boron túl 21. – Dunán innen a Dunántúlon

A Dunántúlon, Budafokon születtem, azóta is itt élek, ritkán megyek át a Duna túlsó oldalára. Arra a túlsó oldalra, például Pestre, ami nem innen, hanem túl van a Dunán, de nem a Dunántúlon van. Mióta eszemet tudom, furcsállom ezt a szavunkat, amióta pedig írom a blogomat különösen sokat foglalkoztat. Ahányszor leírom, hogy boron innen, vagy boron túl, mindig eszembe jut a Dunántúl, amiből nincs innen.

Máté fiam mondta, hogy azért van ez így, mert a Duna másik oldalán már a Duna-Tisza köze van, azután a Tiszántúl. De Komáromnál, Győrnél nincs a Duna-Tisza köze és még sincs Dunán innen.  Nekem inkább úgy tűnik, hogy van az ország, és vannak a centrumhoz nem tartozó részei a Dunántúl és Tiszántúl. Úgy, mint például Rómában, ahol a városnak egy kis, kevésbé jelentős része a Tevere folyó túlsó oldalára esik, így van Róma és a Trastevere, vagy ahogy a latin időkben nevezték, Transtiberim, ami persze része Rómának, csak nem fontos része. Hasonló ez ahhoz, ahogy egy pesti mindenhová az országba lemegy, lemegy Egerbe vagy Badacsonyba, és felmegy Budapestre, amikor hazamegy. Mintha Budapest egy lelki, szellemi magaslat, egy Olümposz lenne, az istenek lakhelye, ahonnan az ottlakók a földi halandók közé ereszkednek.

Igen ám, csakhogy az Árpád nemzetség szálláshelye a Dunántúlon volt, részben ennek következtében a fejedelmi, királyi székhelyek mind a Dunántúlra kerültek: Esztergom, Székesfehérvár, Visegrád és Buda. Az országot tehát a megnevezésében kicsit lesajnált Dunántúlról irányították. A név kialakulását tehát korábbi történelmi időkben kell keresni, amikor még a magyarul beszélő nép – szándékosan nem magyar népet mondok – hazájának más volt a centruma.

Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a Római Birodalom északi határa több mint ezer éven keresztül a Duna volt, több ezer kilométer hosszan a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig. A barbár – azaz nem római – népeknek a Dunántúl tehát a birodalmat jelentette. A Nyugatrómai Birodalom bukása előtt több száz éven keresztül a Duna másik oldalán a Hun Birodalom volt. Gyakran változó területe a Duna vonalától északra a mai Svédországig, a Rajnától keletre pedig az Urálig terjedt. Véleményem szerint ebben az időszakban alakulhatott ki nyelvünkben a Dunántúl kifejezés, ami akkoriban fél Európát jelentette, ma pedig már csak fél Magyarországot, de mondhatnám úgy is, hogy akkor alakult ki, amikor hun eleink a mai Európa nagyobbik, a Duna fölötti részét uralmuk alatt tartották. A legújabb régészeti, genetikai és archeobiológiai kutatások nagyban valószínűsítik a hun-avar magyar vérvonalat. Ezt bizonyítják a nyugat-európai, a távol- és közép-keleti nagy történelmi nemzetek történetírásai is. Az viszont teljesen bizonyos a rovásírásos régészeti leletek alapján, hogy több száz évvel az úgynevezett honfoglalás előtt már magyarul írtak és beszéltek a Kárpát-medencében. Talán ezt támasztja alá némileg Dunántúl szavunk is, amit mindezek alapján már egészen megszerettem.

Az is lehet persze, hogy hibás a gondolatmenetem, és a földrajzi megnevezés kialakulásának más oka és története van. Bármennyire csodálom a magyar nyelv következetességét és kifejezőerejét, hátha most azt láthatjuk, hogy a „törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol”. Nyelvész szakember egy szó eredetét úgy állapítja meg, hogy mindenekelőtt megkeresi a legkorábbi előfordulását az írott magyar nyelvemlékekben. Nekem erre, mint laikusnak nincs lehetőségem. Gondolkodni azonban jogom van nekem is és nagy örömet szerez nekem, hogyha ezek a gondolatok Önöket is megérintik, felkeltik az érdeklődésüket jelen esetben a Dunántúl szavunk iránt. A szakértők meg oldják meg, ha tudják a problémát. Nagyon örülnék, ha jelentkezne egy nyelvész, aki eldönti ezt a kérdést.

Az azonban, hogy a hun eredet pont nekem jutott eszembe, az nem véletlen. Nem ismerünk a görögön kívül olyan európai nyelvet, amelynek saját szava lenne a szőlőre és a borra, mint a magyarnak. Minden nép a latin megfelelőket használja, mert a latinoktól tanulta a szőlő- és borkultúrát. Szőlővel, borral foglalkozva magyarként átérzi az ember, hogy több ezer éves ősi kultúra örököse, és tiszteli ezt a hagyományt, ami elsősorban nyelvünkben él tovább.