Boron túl 23. – „Fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár” (Kassák)

Képforrás: Hieronymus Bosch – A Pokol

Irracionálissá vált a világ, és ami a legdöbbenetesebb, a „művelt” nyugati világ. Ki csodálkozna részeges keleti despotákon, analfabéta román akadémikusokon vagy iskolázatlan afrikai hadurakon. De most az iszonyat nem a barbár perifériáról, hanem a világ hatalmi centrumából jön.

Az első döbbenet számomra az Unió két legfontosabb politikusa, a bizottság és a parlament vezetője volt. A részegen tántorgó, mindenkit fogdosó, csókolgató, lökött öreg bácsi és az agresszív nyolc elemis német, aki ritkán nyilatkozik élőben, mert nehezen kerüli el a trágár kifejezéseket, alkoholbetegségét viszont már sikerült leküzdenie. Borzasztóan szégyellném magam, ha valamelyikük a Varga Pincészetnél dolgozna bármilyen pozícióban. De a svéd miniszterelnöknek is csak 8 elemije van, illetve egy hegesztői tanfolyama. Én azt hittem, hogy szakmunkás, de munkatársaim felvilágosítottak, hogy ilyen magasságokba nem jutott, csak egy gyorstalpaló tanfolyammal büszkélkedhet. Azon aztán, hogy kormányában többen is hasonlóan magasan kvalifikáltak, nem is lehet olyan nagyon csodálkozni. A francia elnök képzettségével nincs baj, talán az furcsa egy kicsit, hogy nem gimnáziumi osztálytársnőjét, hanem annak édesanyját vezette az oltárhoz. Viszont nagyon megnyugtató volt, mikor biztosított mindenkit arról, hogy nagyhatalmú, fiatal, jókiállású, színes testőre nem a szeretője.

Külön fejezetet érdemelne, hogy a nyugati média teljes egységben és egyetértésben miket hord össze a szabadvilág, sőt a világ első emberéről, az amerikai elnökről. Én a világ érdekében remélem, hogy bármilyen furcsa figura is európai szemmel nézve Trump, a vádakból semmi nem igaz. Az elnök nem korrupt hazudozó, nem hazaáruló, nem köztörvényes bűnöző és nem kicsi a nemiszerve. De akkor mi a helyzet az amerikai és a nyugat-európai médiával, beszélhetünk-e kiegyensúlyozottságról, vagy egyáltalán sajtószabadságról? Hogyan lehet olyan hülyeségeket komolyan terjeszteni, hogy amikor egyszer Trump Moszkvában járt, ott egyszerre több prostituált szolgáltatását vette igénybe, akik „aranyesővel” kedveskedtek neki? Ugyanez a média viszont sztárol, és a klímavédelem tudományos kérdéseiben mértékadónak tart egy 16 éves, de csak 10-12 évesnek látszó Asperger-kóros kislányt. Hogyan kerülhettek az egykor ikonikusnak tartott újságok és műsorok a Popo magazin szintjére?

Soha nem volt még, hogy ennyi furcsa, alkalmatlan, képzetlen ember tartotta volna a kezében a világ sorsát. A görög filozófusok elképzelése, hogy az államot a legműveltebb és legkipróbáltabb szellemiséggel rendelkezők vezessék, soha nem valósult meg, a színvonal azonban egyre csökken. Már a 20. században is Adyval szólva seregesen senkik jöttek. Gondolhatunk az őrült osztrák káplárra, a grúz bankrablóra vagy az idióta magyar grófra. Döbbenetes az a jelenet is, amikor Sztálin és Churchill tökrészegen befolyási övezetekre osztják Európát.

Sajnos attól tartok, hogy ma ennél is rosszabb a helyzet. Ki gondolta volna még néhány héttel ezelőtt is, hogy a világ legerősebb, legfejlettebb, legdemokratikusabb országában egy nagyváros központját elfoglalja egy néger hadúr, aki nem engedi be a hatóságokat függetlennek kikiáltott enklávéjába, és az áthaladó fehérektől adót szed. De nem sokkal jobb a helyzet Nyugat-Európában sem, a napokban Franciaországban tartott rasszizmusellenes tüntetés fő jelszava az volt, hogy „mocskos zsidók”.

A címben idézett verssor 1922-ben született. Kassák futurista avantgard versében a világot sokféle nyomorúsága mellett abszurdnak látta, ahol bármi megtörténhet. Annak idején a nagy gazdasági világválság és a II. világháború lett belőle. Vajon ránk mi vár?