Boron innen és túl 31. – Így öltözködünk mi!
Képforrás: Bortnyik Sándor- Az új Ádám
Miután a szebbik nemről már írtam, kézenfekvőnek tűnt, hogy foglalkozni kellene a mi öltözködésünk érdekességeivel és változásaival is. A feladat megoldását nehezíti, hogy különösebb személyes indíttatást nem érzek magamban, és hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ezzel mindenki így van. A férfiakat nem érdekli ez a téma, és a nőket sem nagyon.
A férfiak érdeklődésére nézzük unokáim példáját. Évekkel ezelőtt, egyik reggel feleségem áll a nyitott szekrény előtt és kérdezi, ki melyik pólóját kéri? Mire a 4 éves Csenge egyből rávágja, „a cicásat kérem mama”, a 7 éves Botond gondolkodik, fogalma nincs milyen pólói vannak, pláne melyik a tiszta, de nem maradhat le a húga mögött, ezért határozottan intézkedik, „amelyik felül van, azt légy szíves mama!” A nők érdeklődésére vegyük az emberi viselkedés kutatóinak eredményeit, a Pease házaspár Testbeszéd című könyvéből merítettem. Bemelegítésként nézzük, vajon a férfi melyik testrésze nő a háromszorosára egy vonzó nő láttán? Igen, kitalálták: a pupillája, és vajon milyen képek azok, amelyekkel a hölgyeknél is az érdeklődés és izgalom hasonló fokát lehet a pupilla tágulásában elérni? Gyermekfotókkal, különösen csecsemőfotókkal. Azért nincs veszélyben az emberiség jövője, mert vonzó férfiakra is tágul a női szem, ha nem is olyan nagy mértékben. Azt azonban nem gondolhatjuk, hogyha a nőket maguk a férfiak látványa is, csak mérsékelten hozza lázba, akkor az öltözködésünknek nagy szerepe lenne náluk. Ha a férfiöltözködés témája nem is számíthat különösen nagy érdeklődésre, mégis, mint halmozottan hátrányos helyzetben lévő nemünk egyik képviselője, nem hagyhatom teljesen cserben ezt az ügyet. Az imént levont tanulságok alapján azonban a férfi stranddivat változásait elengedtem.
Történelmileg áttekintve a férfidivat alakulását megállapíthatjuk, hogy az őskortól fogva a XIX. század végéig a férfi öltözködés a nőivel úgymond kéz a kézben járt. Ami alatt azt értem, hogy semmiben sem maradt el a nők öltözködésétől sem harsányságban és túldíszítettségben, sem erotikus kisugárzásában. Nem volt különbség anyaghasználatban, selymet, szőrmét, aranyat, gyöngyöket, mindent ugyanúgy használtak a férfiak is, akár a hölgyek, és ha a nők megmutatták meztelen kebleiket, akkor az urak bőrszerűen tapadó harisnyát húztak izmos lábszáraikra, és varrattak rá akkora merevített gatyapőcöt, amire a legkülönlegesebb adottságokkal rendelkezőknek sem lehetett szüksége.
A XX. század elején azonban a férfiöltözködés külön útra tévedt. Eltűntek az ékszerek, a sujtások és minden dísz. Az öltözködés már nem a férfitest szépségének bemutatását, hanem inkább az előnytelen adottságok eltakarását célozta. Kialakultak az úgynevezett férfiszínek, a szürke, a barna és a sötétkék. Addig, amíg a hölgyek továbbra is színes, a nőiességüket hangsúlyozó ruhákat hordtak, a férfinem Karinthy Frigyes szavával élve „kályhacsövekbe” bújtatta el testét.
Az öltözködés átalakulása valószínűleg a férfiak társadalomban betöltött szerepének megváltozásából következik. Az uralkodó osztályhoz, réteghez tartozó férfiak, róluk beszélünk, hiszen nekik volt anyagi lehetőségük a divat követésére, az emberiség teljes történetében egészen a XIX. század végéig elsősorban harcosok, katonák voltak. Kisgyermekkoruktól kezdve naponta több órán keresztül arra képezték őket, hogy erősebbek, ügyesebbek legyenek a többieknél, meg tudják védeni magukat, családjukat, nemzetüket.
A XX. században azonban az úriemberek, ha nézeteltérésük volt, már nem párbajra, hanem perre mentek, az öltözködésükből is eltűnt a kard, egy darabig helyettesítette a sétapálca, majd az is eltűnt. A hazát már a dolgozó osztályoknak is meg kellett védeni, és változott a háborúk, a csaták jellege. A katonák már nem elrettenteni akarták megjelenésükkel az ellenfelet, hanem terepszínekkel beleolvadni a környezetbe, hogy messzehordó fegyverekkel ne tudják egy kilométerről célba venni őket. A férfias lovasrohamot pedig felváltotta a sáros lövészárokban való bujkálás. A kor hódító férfiideálja már nem a fiatal, daliás huszártiszt, hanem a gazdag, középkorú, potrohos üzletember, akinek alakjában több az elrejteni, mint a kiemelni való.
Száz évvel ezelőtt kialakult a modern férfi viselet és a mai napig tartja magát. Ha magas szintű politikai vagy üzleti tárgyalásra, egy bálba, esküvőre kukkantunk be száz év elmúltával, azt tapasztalhatjuk, hogy a férfiak öltözködése szinte semmit nem változott. Ha csak azt nem tekintjük, hogy olyan ősi kultúrák képviselői, mint a kínaiak, japánok, hinduk és törökök elhagyták a saját viseletüket,felvették ők is a „kályhacsöveket”. Ha belegondolunk száz év alatt, hogy megváltozott a környezetünk, a használati tárgyaink, a lakásaink, az autóink, csak a férfiak üzleti, illetve úgynevezett ünnepi megjelenése, a fehér ing, öltöny, nyakkendő, az szinte változatlan. Vajon mi lehet a „kályhacsövek” sikerének a titka?
Az ünneplőruhánkon kívül persze sok minden mást is hordunk, és ezek a viseletek 20-30 évenként teljesen megváltoznak. Családi fotóink alapján van fogalmam az 50-es és 60-as évek divatjáról. A kor tipikus figurája a jampec, aki feltűnően, de igen választékosan öltözködik. Nem úgy kell persze elképzelni, mint a divat eredeti amerikai megjelenését, amelynek karikírozott bemutatásával a Hungária együttes évtizedeken keresztül aratta sikereit. A szocialista egyenlősdi viszonyaihoz és a szerény árukínálathoz képest azonban a fiatalok sok pénzt költöttek ruhára. Édesapám például teherautósofőr létére, méretre szabott fehér selyemingekben és öltönyökben vitte táncolni szombat esténként a Gellért Szálló éttermébe édesanyámat. A kor tipikus jellemzője a zsebtükör és a fésű, ami nélkül a férfiak nem tettek egy lépést sem, hiszen a dióolajjal belőtt és olykor hullámosított frizurát rendszeresen meg kellett igazítani. Kissrácként zsebtükröm, fésűm és dióolajam is volt, de szerencsére a 60-as évek végén jött a beat korszak.
Mi a beat korszak gyermekei hihetetlen keveset költöttünk ruhára, 14 és 30 éves korom között többé-kevésbé Tisza tornacipőben és farmerban éltem. Mindent követtünk, amiről úgy gondoltuk, hogy természetes. Csak nyáron vágattuk a hajunk, télen pedig a szakállunkat sem. Amiben nem követtük a nyugati trendet, az a tisztálkodás volt. A magyar hagyományok szerencsére egész mások, mint a nyugatiak, ennek most koronavírus idején nagy hasznát vesszük. A hosszú haj miatt voltak problémák néha a hatósággal is, de csak a 70-es évek elejéig. A 80-as évektől pedig már semmi sem okozott gondot.
Pénzügyminisztériumi dolgozóként korosztályom tagjaival együtt, úgy jelentünk meg a munkahelyünkön, mintha egy barlangtúrán, vagy egy szabadtéri rockfesztiválon vennénk részt. A társadalom és a politikai vezetés csökkenő ellenállásának egyik oka, hogy ez már a „puha diktatúra” időszaka volt. A másik, hogy ez volt az utolsó olyan divat, amely mögött kulturális teljesítmény, társadalmi mondanivaló és politikai célok álltak. Az idősebb generációk is olvasták Kerouac-tól az Útont, nézték az Eper és vért vagy a Szelíd motorosokat, láttak filmeket rockfesztiválokról, ismerték a „szeretkezz és ne háborúzz” jelszót és annak ikonját, és főleg hallgatták a mozgalom sztárjainak kiváló dalait. Ez volt a nyugati kultúra utolsó felvirágzása, ami ezután jött „az már a pőre pénzcsinálás”, a heavy metál, a punk, a rap, illetve az ezeknek megfelelő drága sport- és bőrcuccok és a hipergagyi disco, illetve az ezt részben leváltó gépzene, amihez viszont újra divatba jött a drága, egyedi, csilivili megjelenés. A mai jampecokat már hipsztereknek és metroszexuálisoknak hívják. Ők már nem valamilyen kultúrának a termékei, nem is lehet, hiszen minden kultúra megszűnt. Ehelyett vannak véleményvezérek, akik megmondják, hogyan kell élni és mit kell fogyasztani, mindenképpen sokat kell költeni, hiszen ők a reklámból élnek. Fiatal, csinos sporttársnőmtől kérdeztem, hogy viseli a férfiak piperkőcségét. Praktikusan fogta fel a dolgot; szereti az ápolt férfiakat, de akinek tovább tart a szépsége, mint az övé, arra nem vár. Sajnos ez elég sokszor előfordul. Én magam aggódva figyelem mi jöhet még és hogy az Árpádok és Zrínyiek késői leszármazottjai, két teljes testszőrtelenítés közben, hajlandók lesznek-e, ha szükséges, megvédeni a hazát?
