Boron innen és túl 33. – A nő trónfosztása

Kép: Tolnay Klári

„De mi férfiak férfiak maradjunk

és nők a nők – szabadok, kedvesek

S mind ember, mert az egyre kevesebb…”

József Attila – Thomas Mann üdvözlése

Most, amikor írom ezeket a sorokat, még nem jelent meg „A férfi trónfosztása” című írásom. Kérem ezért enyhítő körülményként figyelembe venni, hogy ez a cikk nem a felháborodott hölgyek kommentjeinek hatására, hanem saját belátásom, lelkiismeretem alapján született.

A férfi szempontjából megfogalmazott gondolatok között is már ott volt, hogyha a férfiak rosszul járnak, akkor a nők sem járhatnak túl jól. Továbbgondolva, a jelenből a jövőbe kivetítve a folyamatokat azonban lehet, hogy a modern világ a nőkkel még a férfiaknál is gonoszabban fog elbánni. A több ezer évig fennálló patriarchális társadalom szemmel láthatóan matriarchálissá alakul át. Ebben a folyamatban túl vagyunk az első 100 éven, 50 esetleg 100 év még előttünk van. Ebben az időszakban nemcsak a társadalmi viszonyok változnak majd meg, hanem a két nem képviselőinek fizikai és lelki alkata is.

Ennek bemutatása előtt azonban tegyünk egy kis kitérőt az állatvilágba. Tudósok az oroszlánok és hiénák tanulmányozása során úgy tapasztalták, mintha az állatok tudnának számolni. Mindkét fajta falkában vadászik, és mivel azonos vadászterületen élnek, gyakran elorozzák egymás zsákmányát. Mégis érdekes módon szinte soha nem kerül sor tényleges harcra. Az oroszlánok megfutnak a hiénák elől, ha azok legalább négyszeres túlerőben vannak, ha kevesebben, akkor a hiénák hagyják ott a zsákmányt. Tudni kell, hogy a hiénákat mindig nőstény vezeti, az oroszlánfalkából pedig általában csak a nőstények vadásznak. Ahogy az embereknél az asszonyok, úgy az állatoknál a nőstények életét lehetőleg nem kockáztatják, hiszen ők biztosítják a nemzetség fennmaradását. Ha viszont hímoroszlán érkezik a zsákmányhoz, akkor nincs számolgatás. Ha csak egyedül van akár 40 hiéna ellen, azok akkor is megfutnak. Nem azért, mert a hím erősebb, hanem azért, mert tudják róla, hogy nem számol, nem mérlegel. Nem fut el, mindig készen áll harcolni, az életét feláldozni, és ez a hiénafalkának rossz üzlet, néhány kiló húsért nem érdemes életeket áldozni. Amikor megismertem a hím oroszlánnak ezt a tulajdonságát, akkor értettem meg, hogy miért őt tartjuk az állatok királyának, és miért nem a nagyobb testű tigrist, vagy az okos és hatalmas elefántot. Mert a többi állat fölé emeli, hogy csak az kezdhet ki vele, aki maga is készen áll a halálra.

Halálra szántként vonult be a történelembe Leonidász és a 300 spártai, akik nem hátráltak meg a többi göröggel együtt, hogy mentsék az életüket, Zrínyi, aki a halálba rohant társaival együtt az égő várból, a 48-as mártír tábornokok, akik nem menekültek el, mint a politikusok, az 56-os hősök, akik ócska kézifegyverekkel álltak ki a szovjet tankok ellen. Ők még nemcsak férfiak, de harcosok is voltak. A mártírok feleségeinek sorsa persze szörnyű lehetett, de ez az elenyésző kisebbség. Azok a férfiak, akik túlélték a katasztrófákat, ugyanolyan hősök voltak, mint mártírrá vált társaik és az ő feleségük még egy hős asszonya, királynője volt. Ettől a tróntól fosztotta meg a nőt a modern társadalom, az érzéstől, hogy felnézhessen a férjére, és magát egyenlőnek ismervén vele, az önbecsülése is egyenlő lehessen.

De talán túl patetikusan írok ebben a mi profán korunkban. Hadd idézzek ezért Máraitól „A gyertyák csonkig égnek” tábornokától, egy hétköznapi férfitől: „Nem ismered azt a különös szenvedélyt, a férfiélet e legtitkosabb szenvedélyét, amely minden szerep, ruha és műveltség mögött él minden férfi idegeiben… Ez a szenvedély az ölés vágya. Nem lehet másként… Az ember öl, hogy megvédjen valamit, öl, hogy szerezzen valamit, öl, hogy megbosszuljon valamit.” 80 év sem telt el attól a kortól, amelynek fiktív szereplője még ölt a háborúban a csatatéren és békében a párbajban. Hol vagyunk már ettől, hála Istennek. De ő még a hímoroszlán volt, aki nem számol: „A világ nem tehet ellenem többé semmit. … megölhetnek, elvehetik szabadságomat és életemet. Mindez közömbös.” 

A harcos szerep után a családfenntartóét is elvesztette a férfi. A nő tehát minden területen átvette és egyre inkább átveszi a hatalmat. Magára büszke lehet, de kérdés, hogy ez mennyire teszi boldoggá. Biológiailag ugyanis arra lett programozva, hogy felnézzen a férfire, akinek gyermeket szül. Egy férfi, mint például Dzsingisz kán, több ezer utódot nemzhet, és ezért nem annyira fontos, hogy ki a partnere, a nőnek a lehetősége viszont korlátozott, ezért nagyon fontos számára a partnerek minősége, hiszen így hozhatja ki szüléseiből a maximumot. Nem tudhatjuk persze azt sem, hogy a régi tudományos igazságok érvényesek-e még, olyan nagy mértékben megváltoztak az életkörülményeink és ezzel mi magunk is. Egyre kevesebb fizikai munkát végzünk, és egyre távolabb kerülünk az életünkhöz szükséges tevékenységektől. Az én szüleim például még élve vették a baromfit, édesapám vágta el a torkát és véreztette ki. (Vagy 50 éve nem ettem sült csirkevért, ami pedig az egyik legfinomabb csemege). Én személyesen nem kívánom vissza a régi világot, különös tekintettel a férfi harcos szerepére. A tábornok által dicsőített gyilkos ösztön már bennem sincs meg. Nem, hogy embertársam, de még egy csirke nyakát sem fogom elvágni soha, de a férfiak átalakulása a mai fiataloknál úgy érzem túl messze ment. Számomra undorító, mikor egy fiatal életerős férfi, alkonykor a teniszpályán, sikoltozva menekül egy cserebogár elől.

Engem még fele-fele részben oktattak férfi és nő tanárok, szellemiségében azonban az oktatás kifejezetten férfias volt. A tanárnők is vertek minket és nem zavarta őket, ha mi is verjük egymást.Mára a férfiak szinte eltűntek a rendszerből és velük a férfiasság is. Talán ez is oka, hogy testileg és lelkileg is a mai fiatalok egész mások lettek. A harcművészetek oktatói ma már jobban szeretnek lányokkal foglalkozni, mint fiúkkal, mert a fiúkban már nincs elegendő agresszivitás. A mi időnkben az általános iskola alsó tagozatában a fiúk egy része erőszakoskodott kicsit a csinos lányokkal. Ma lánybandák „támadják” meg a menő fiúkat, földreteperve őket, valamilyen ruhadarabot zsákmányolnak tőlük. Az egész persze csak tréfa és a fiúk is élvezik, de a világ láthatóan megfordult.

A modern társadalom miután elvette a nőtől az őt védelmező és eltartó családfőt, most a szépsége és a férfival való szexuális kapcsolata ellen indít támadást. Minden fogalom viszonylagos, de az egyik legnehezebben definiálható, az minden bizonnyal a női szépség.  Még a többé-kevésbé elfogadott szépségideál is óriási különbségeket mutat, különböző földrészeken, népeknél és korokban. Az egyéni ízlésekbeni eltéréseknek pedig csak a hölgyekből való konkrét felhozatal szab határt. Legalábbis így volt eddig. Mi férfiak eddig azokért a hölgyekért rajongtunk, akik a környezetünkben rendelkezésre álltak. Én például általános iskolás koromban, lakókörnyezetem Budafok-felsőváros legszebb lányáért rajongtam, akit később sikerült is feleségül vennem. De voltak más szép lányok is, és sokan lehet, hogy őket tartották szebbnek, sőt biztos voltak olyanok is, akiket én kifejezetten csúnyának gondoltam, mégis akadt, akinek ő volt a legszebb.

Korunk embere ezzel szemben elvesztette társadalmi kapcsolatainak nagyobb részét, és ehelyett egy virtuális világban él. A pszichológusok szerint a filmsorozatok és a celebek pótolják nekünk az elvesztett emberi kapcsolatokat. Miután szabadidőnk legnagyobb részét velük töltjük, egyre inkább az ő megjelenésük, szépségük válik etalonná nekünk férfiaknak és a nőknek is. Hiába tudjuk, hogy ez a szintje a szépségnek tömegesen elérhetetlen, ráadásul nem is igazi, mert úgy van fotózva, filmezve, utólag korrigálva, mégis ez a szépség válik mérvadóvá. Ez az, amit csak a nők 5-10 százaléka közelíthet meg. Ez veszi el a többségük önbizalmát, és zavarja meg a férfiak normális orientációját is.

A virtuális szépségtől csak egy lépés a virtuális szex. Léteznek olyan tanulmányok, hogy a mai tizenéves férfiak a korábbi korosztályoknál kevésbé nyitottak a lányok felé, mert az internetes pornóoldalak kielégítik a szexigényüket. Ennél sokkal komolyabban veendő az a hír, hogy több nagy cég versenyez, hogy melyikük tud előbb megjelenni a piacon női szexrobottal. A kötetlen robotbeszélgetés programozását, egy bizonyos sablonos szinten, már évtizedek óta megoldották. De valljuk be, mi férfiak nem elsősorban beszélgetésre vágyunk, a testi kontaktusban pedig előbb-utóbb a robotok le fogják győzni az élőerőt. Ez különösen a nőkre veszélyes, hiszen a két nem szex- és szerelem igénye jelentősen eltér. Mi férfiak a szexet szerelem nélkül is könnyebben elfogadjuk. Ezért nem készítenek a nők számára pornófilmeket, és készül a robotszex is csak férfiaknak.

A modern világ 100-150 évvel ezelőtt elvette tőlünk a természetet és benne háziállatainkat, abban az időben még szinte minden családnak nemcsak kutyái és macskái voltak, de lovaik, baromfi, sertés és fejőstehén vagy kecskék is. Az utolsó 100 évben megszűnt a nemzetség, a nagy család és a patriarchális család, a jövőben pedig a férfi és nő közötti párkapcsolat is veszélybe kerül. A szerelmet felváltja majd a robotszex, a folyamat csúcsán pedig már emberre sem lesz szükség, a robot is már csak robottal szexel majd.