Boron innen és túl 34. – Könyvet írok

Könyvet írok, de az is lehet, hogy csak játszom a gondolattal. Ráadásul nyilvánosan játszom.

Egy kedves kommentelőm, Dobi-Kucsera Mária már az ötödik, a „Nincs királyi út” című írásom után a következő megjegyzést tette: „Érik egy könyv?! Szerintem…, Ön szerint?” Először csak mulattam rajta, bár kétségkívül nagyon megtisztelő volt a feltételezés, és rendkívül frappánsan hangzott. Fogalmazni tud a hölgy, gondoltam, ha egyébként el is van tévedve egy kicsit. Honnan lenne nekem annyi témám, amivel meg lehet tölteni egy könyvet? Ráadásul kit fog érdekelni mindez?

Azóta viszont már a 29. „Boron túlt” írom, volt 5 „Boron innen” is, és voltak közöttük viszonylag sikeres írások. Ha most kérdezne rám Mária, csak azt tudnám mondani, hogy fogalmam sincs, hogy kell ehhez hozzálátni? De példaképem a székely góbé, akit mikor megkérdeztek tud-e hegedülni, azt válaszolta, nem tudom, még sosem próbáltam. Tehát próbálkozom, kezdésnek megírtam a könyv előszavát, ezt normális ember a legvégén szokta megírni. Mindegy, a gomb már megvan a kabáthoz. Tetszik-e Önöknek ez a terv, mit szólnak a gombhoz és mit a kabáthoz? Lássuk tehát azt az előszót.

Köszöntő

Isten hozta nálunk Kedves Olvasó! Előszó helyett fogadja szíves köszöntésemet és köszönetemet is, hogy kezébe vette egy bortermelő-közgazdász könyvét. Még 1980. körül kutató közgazdász koromban megjelent néhány szakcikkem, könyvet azonban még nem írtam. Már az első lépésnél megtorpantam, hogyan szólhatnék az olvasómhoz, még ha előszóban is, mikor még nem is köszöntöttem. Úgy döntöttem, ragaszkodom azokhoz a gesztusokhoz, amiket a pincénkben használunk. Az olvasónak is jár az az udvariasság és előzékenység, ami a vendégnek, és én is így érzem komfortosan magam.

Máté fiam tanácsára adtam írásra a fejemet. Egyrészt látta, hogy ahogy ő egyre többet dolgozik, én egyre jobban ráérek, másrészt tudta, hogy örömömet lelem az írásban. A fő ok azonban az volt, hogy irigykedtünk, irigykedünk a kisborászokra. A Badacsonyi- és Egri borvidéken is sok olyan bortermelő barátunk van, akik néhány ezer embernek adják el a borukat és jelentős részükkel személyes kapcsolatban vannak. A mi munkánk, elfoglaltságunk még azt sem engedi meg, hogy azzal a 2-3 ezer emberrel személyesen találkozzunk, akik évente meglátogatják a pincészetünket. De ez is csak csepp lenne, annak a több millió magyar embernek a tengerében, akik ismerik és fogyasztják borainkat. 

Azzal a céllal és azzal a reménnyel vállaltam föl ezt az új feladatot, hogy írásaimon keresztül megmutathassuk örömeinket és félelmeinket, elmondhassuk miben hiszünk, miben reménykedünk, kik is vagyunk mi Varga család és Varga Pincészet. Mivel írásaim először egy nagy közösségi platformon jelentek meg, sok embert elértünk, olyanokat, akik boraink rendszeres fogyasztói, de olyanokat is, akik még életükben nem ittak bort. Voltak írásaim, amelyek olvasottsága a tízezer főt is meghaladta. Ráadásul időnként több száz észrevétel is érkezett néhány népszerű témára, ami egyrészt sok új információt jelentett, másrészt segítséget nyújtott stílusom fejlesztésében.

Mégis barátaim, ismerőseim nagyobbik részéhez nem jutottak el az írásaim. Vagy nem voltak tagjai a közösségi hálózatnak, vagy ha igen, akkor sem érte el őket az összes írásom. Nem is beszélve arról, hogy bármennyi előnye van az elektronikus eszközökön való olvasásnak, az igazi könyv még mindig maga a varázslat. Szerencsére ebben a kérdésben nincsenek generációs különbségek, sőt kisunokáim, akik az én korosztályomnál sokkal több e-könyvet olvasnak, még nálam is nagyobb áhítattal vesznek kézbe egy igazi könyvet.

Ez a könyv tartalmazza a „Boron innen és túl” címen megjelent írásaimat az eredeti, többnyire képes illusztrációkkal, 2018 decemberétől 2020 októberéig, illetve boros életrajzomat, benne a Varga Pincészet történetének egyes állomásait, és sok fotót az ültetvényeinkről és a pincészeteinkről.

Kedves Olvasóm, írásaimmal kapcsolatban gyakran azt a kritikát kaptam, még a családomon belül is, hogy „mi közöd van tulajdonképpen ehhez?”. Amire csak azt tudtam mondani, hogy „semmi, csak az életem”. Remélem Ön is így fogja érezni, hogy közünk van ezekhez a problémákhoz, és valakinek már foglalkozni kellett vele. Jó szórakozást kívánok!