Boron innen és túl 44. – Nyár a Balatonon, avagy új erőközpont a Balatonon?
Képforrás: Fortepan, Erky-Nagy Tibor
10-15 évvel ezelőtt a Balaton szinte mindenkinek, aki nem itt élte az életét, a nyári Balatont jelentette. Évente néhány hetet töltöttünk a tó mellett, ha lehetett akkor, amikor a víz meleg volt, bár volt az az életkor, és az az alkoholszint, amikor 16 fokos vízben is fürödtünk. Az egykori vállalati és magánüdülők fűtés és hőszigetelés nélkül épültek, az év nagyobbik felében nem voltak használhatók.
A mi családunknak a Velencei-tónál volt egy kis faháza, mégis gyermek és ifjúkorom fontos emlékei inkább a Balatonhoz kötnek. Ide jártunk táborozni, vagy később már saját szervezésben bandázni. Ideköt az első csók, később az első közös éjszaka, itt ittam először alkoholt, bort természetesen és naná, hogy Badacsonyban, itt tanultam meg és vált szenvedélyemmé a szörfözés. Az évtizedek múlásával az ifjúság és a Balatoni nyár kapcsolata úgy tűnik, hogy nem változik és persze az idősebb nemzedék is szeret a Balaton mellett hűsölni, a tó látogatottsága a hőségnapokon a legnagyobb.
Mintegy 20-25 évvel ezelőtt történt az első apró változás. Megjelentek az olcsó légkondicionáló gépek, amikkel korlátozott mértékben fűteni is lehetett. Ez, ha csak néhány héttel is, de meghosszabbította a magyarok balatoni tartózkodását.
Azért hangsúlyozom a nemzetiséget, mert akkor még nagyon sok külföldi járt a Balatonra. A nálunk sokkal edzettebb németek, osztrákok, csehek, szlovákok és lengyelek az elő és utószezonban sem fáztak, vagy legalábbis nem voltak azzal elkényeztetve hogyha nyár van, akkor mindenképpen melegnek is kell lenni. A 90-es évek közepén, amikor már megvolt a badacsonyörsi pincészetünk, autózás közben a 71-es úton gyakran számoltuk, hogy 20 kocsi közül hánynak van magyar rendszáma. Azért nem 10 alapján számoltunk, mert gyakori volt, hogy ennél több külföldi jött velünk szemben egymás után. Aztán a külföldiek száma csökkent és a balatoni szezon 4 hónapról fokozatosan 2 hónapra esett vissza. A 90-es években szezonban húszból általában két autónak volt magyar rendszáma, ma ez az arány megfordult.
Egyrészt megfogyatkoztak a külföldiek. A légiközlekedés árzuhanása következtében szállodákból álló üdülővárosok bújtak ki a földből a világ olyan részein, ahol mindig meleg van és strandolásra alkalmas a tenger. Ezekben az országokban általában még a magyar viszonyokhoz képest is fillérekbe kerül a munkaerő és egész évben folyamatosan lehet a kapacitásokat működtetni. Így az eszement luxus mellett ésszerű, tömegek által is megfizethető áron is elérhetők ezek a desztinációk.
Másrészt a magyar jelenlét a Balatonnál kezd négyévszakos lenni. A századforduló után még nagyon rossz volt a helyzet, mi magyarok is az Adriára, az Égei-tengerre, vagy még egzotikusabb helyekre jártunk, így a balatoni turizmus szinte összeomlott. A változás a wellnesshotelek megjelenésével kezdődött. Emellett egyre több nagyértékű ház épült először a Balatonra néző panorámás helyeken, később már kicsit távolabb a tótól, például a Káli- és Tapolcai-medence legszebb pontjain. A vadregényes helyeken nincsen gáz, de nem is szükséges, mert az akkor megjelenő hőszivattyús technológia olcsóbb és a nyári hűtést is megoldja. Az új, értékes ingatlanok egész évben lakhatók, a tulajdonosok egy része pedig egyre több idejét tölti a Balatonnál. A mobiltelefon és az internet több szakmában lehetővé teszi a távmunkát, de csak a borágazatban ismerek egy ügyvezetőt és egy kereskedelmi igazgatót – mindketten alkalmazottak – aki családjával ideköltözött, és innen próbálják valahogy áthidalni a lakó és munkahelyük közötti több, mint 300 kilométeres távolságot.
A folyamatot tovább erősíti az utóbbi évek két jelentős változása. Az afrikai és ázsiai migránsok Németországba özönlését úgy tűnik a német társadalom többsége támogatja, de láthatóan nem mindenki. Néhány éve ugyanis megjelentek a tónál a német „migránsok”. Ők többnyire a felső középosztályhoz tartozó vagyonos emberek, közel a visszavonuláshoz. Elsősorban a természeti adottságok és a közbiztonság vonzó számukra, de nagyon kedvelik, hogy a balatoniak többsége valamilyen szinten beszél németül, tehát nem csak a fogorvosukkal, az ügyvédjükkel vagy az építészmérnökükkel, hanem a kertjüket gondozó férfiakkal és a bolti eladónőkkel is tudnak németül kommunikálni. Sajnos néhányan közülük nem csak saját maguknak vásárolnak, hanem befektetési céllal is. Most még minden ingatlan olcsón megvásárolható, mondják azokra az árakra, amelyek 4-5-szörösére emelkedtek az utóbbi években és ami a magyarok számára egyre elérhetetlenebb. Az igazi tömeges bevándorlás még csak ezután fog elkezdődni szerintük, az árak akkor majd elérik, vagy meghaladják a németországi szinteket.
A másik ilyen jelentős változás a járvány volt. A határok lezárása, a kijárási tilalom sokakat rádöbbentett, hogy milyen sebezhető a jelenlegi életformája. A járványt a falusi, kisvárosi emberek nagyobb biztonságban és kevesebb korlátozással élték meg, és azok is, akik télen is lakható nyaralóval rendelkeztek valahol. Két unokám a XII. kerületben jár iskolába és azt mesélték, hogy a digitális oktatás időszakát osztálytársaik nagyobbik része a Balaton mellett töltötte. Én személyesen nem túl nagy örömmel éltem meg a télen és tavasszal soha nem látott tömeget a Balaton mellett. Abba ugyanis már beletörődtem, hogy ha nyáron jó az idő, akkor nagyon belassul a közlekedés, de hogy téli hidegben se lehessen rendesen autózni, az már kifejezetten rossz üzletnek tűnt. Ennél nagyobb problémák is adódtak, Balatonalmádi polgármestere az egyik TV műsorában kétségbeesetten kérte a nyaralók tulajdonosait, hogy még otthon vásároljanak be, mert a boltok nem bírják a hatalmas forgalmat, a helyiek nem tudnak bevásárolni. Bolttulajdonos ismerősöm magyarázta el nekem a probléma okát. A nyári turisták is megnövelik a forgalmukat, de ők a nap nagy részét a strandon töltik, így ott esznek-isznak és még este is gyakran mennek étterembe. A járványturista viszont minden szükségletét kénytelen volt a boltokban beszerezni, ezzel soha nem látott forgalmat generálva.
A járványnak vége, de nyilván Önök is tapasztalják, hogy kicsit elszoktunk a régi életünktől. Örülünk, hogy újra szabadok vagyunk, de nem leszünk már teljesen ugyanazok, mint akik voltunk. Sokan most próbálták ki először milyen a téli és a tavaszi Balaton. Lehetnek olyanok, akik kedvet kaptak hozzá, nem is beszélve azokról, akik nem akarják azt, hogy még egyszer bezárhassák őket egy városi lakásba.
A balatoni régió a budapesti mögött már vagy 150 éve a második, amelyik több embert vonz magához, mint amennyit kibocsájt. Jókai óta az írók, költők, képzőművészek, színészek, filmesek és más hírességek százai telepedtek meg a tó körül kétlakian vagy véglegesen. De még régebben itt van pincészete, manapság inkább háza az ország gazdasági, politikai elitjének is. A celebritások mellett persze sokan érkeztek a gazdasági és szellemi élet kevésbé ismert kiválóságai közül is. A helyiek hozzászoktak ehhez a folyamathoz, nem ellenségesek vele szemben. Ez onnan is látszik, hogy az újonnan érkezőket itt nem „gyüttmenteknek”, hanem „bebíróknak” nevezik.
A bebírók száma az utolsó 10 évben évről évre emelkedik és a mennyiségi változások már minőségi változásba csaptak át. Ma már nem néhány hóbortos, a nagyváros lüktető életformájától megcsömörlött értelmiséginek a természetbe meneküléséről van szó, hanem egy új erőközpont kialakulásáról. A balatoni utakat drágább autók koptatják, mint a XII. kerületét, korszerű csilivili iskolák, kórházak, közintézmények állnak a lakosság rendelkezésére. A házak, a kertek rendezettek, a köztereken és az utak mentén virágok szolgálnak „méhlegelőként” nem a gyom. Drágább új épületeket emelnek, mint bárhol máshol az országban, és ennek megfelelően a szolgáltatásban is az fejlődik, ami exkluzív: prémium éttermek, pékségek, biokertészetek és borteraszok, csúcs fodrászatok, gyógytornászok és masszőrök. Megváltozott a helyi lakosság képzettsége: régebben a csúcsszakembereket lakással kellett a pincészetünkhöz csábítani, ma már a rendszergazdákat, marketingeseket és agrármérnököket a falunkból, vagy a szomszéd falvakból vesszük fel. Budapest vezető szerepe, mint politikai, gazdasági, logisztikai és kulturális központ megingathatatlan, de mint lakóhely már eddig is sokat veszített és a jövőben még többet fog veszíteni és nem csak a Balatonnal szemben.
