Boron innen és túl

Ezt a bölcsességet ebben a pillanatban találtam ki, nem is ér sokat. Mégis, ha valaki viszonylag szabadon dönthet az olcsó, a közepes és akár a legdrágább típusokról is, akkor bizony sokat elmond róla, hogy milyen autóval jár. 1992. évben heten pályáztunk a Badacsonyi Állami Gazdaság badacsonyörsi pincéjére. A pincészetet egyszerre mutatták meg a hét pályázónak. Mi édesanyámmal utolsónak, de még éppen időben érkeztünk. Kicsit furcsán éreztem magam, amikor édesanyám Toyota-Corolláját bekormányoztam az autócsodák közé, a vásárlóknak fenntartott VIP parkolóba. – Na mama, hogy látod az esélyeinket? – kérdeztem. – Mi nyerünk kisfiam – mondta – ezek autóba tették a pénzüket. – Édesanyámnak lett igaza, a pincészetre mi adtuk a legmagasabb…

Nekünk magyaroknak a karácsony a legfontosabb ünnepünk. Advent első vasárnapjától hivatalosan is benne vagyunk, de feleségem részéről már november elején kezdődik a készülődés, azzal a felkiáltással, hogy kerüljük el az utolsó hetek tumultusát! Valójában abból az indíttatásból, hogy örül, hogy alkalma nyílik szeretteit megajándékozni. Rajtam ezzel szemben, aki vállalkozó vagyok, ráadásul olyan, aki valamikor adótanácsadó volt, eluralkodik a kapuzárási pánik. Alig több, mint egy hónap és itt az év vége, mi az, amit nem fizettünk ki, mi az, amit nem könyveltünk le, pedig előnyösebb lenne még az idei évi szabályok szerint, mi az, amit még mindenképp idén kell megcsinálnunk, mit felejtünk el már megint? Mindezek eredményeképpen én idegesen gyötröm a…

Tizenegy éves fiúunokám sokkolt a múltkor azzal, hogy jó napot kívánokot köszönt a kezét csókolom helyett nagymamakorú szomszédasszonyomnak. Berzenkedésemet pedig azzal intette le, hogy: „Papa ehhez te már nem értesz”. Még az is lehet, hogy a gyereknek igaza van, csak attól tartok, hogy ha a szomszédasszony se ért ehhez, akkor most megvan a véleménye a Varga családról. A kamaszodó fiúgyerekek köszénésének nehézségeivel már harmadszor kerülök szembe életemben. Bár ezúttal, mint nagypapa, már obligón kívül. Az első menet, a saját köszönésem volt a legélesebb, mégis a legkönnyebb. A 60-as, 70-es évek elvtársi világában a kezét csókolom köszönést, mint kispolgári csökevényt, elvben tiltották az iskolában, a tanárnők többsége mégis úgy éreztem, szívesen…

Barátságos arcot kérek, vagy csíííz, mondja a profi fotós, amivel mosolyt próbál csempészni az arcunkra, hogy előnyösebb képet készítsen rólunk. Ő, mint profi tudja, hogy akkor nézünk ki előnyösebben, illetve akkor vagyunk megnyerőbbek, ha mosolygunk. A neurológusok szerint a mosoly azonnali tükörreakciót eredményez, mosolyunkkal mosolygásra késztetünk másokat, akikben ezért boldogsághormon termelődik és ezzel javul a közérzetük és az immunrendszerük. Ezért ösztönösen is „hálásak” lesznek nekünk a mosolyért. A pozitív hatás persze még fokozható egy kedves megjegyzéssel, pláne, ha az dicséret, vagy bók. A barátságos viselkedés tehát kölcsönösen előnyös lenne mindenkinek, mégis meglehetősen ritka. Édesapám volt a legbarátságosabb ember, akit valaha ismertem. Mindenkire mosolygott, esetleg még meg is nevettetett és főleg…

A családi vállalkozások generációváltása hazánkban jelenleg a legnépszerűbb közgazdasági téma. Joggal, hiszen a zömmel a 90-es években indult vállalkozások alapítói lassan kihalnak, vagy legalábbis nyugdíjkorúak lesznek. A családi vállalkozások pedig a gazdaságnak mintegy 50%-át adják, ezért foglalkozik ezzel a kérdéssel az ország gazdasági vezetése, a bankok, és jó üzleti lehetőséget kínál a gazdasági tanácsadóknak is. A téma szakértői drámainak írják le a helyzetet, ez honoráriumuk megszerzéséhez nyilván elengedhetetlen. Az általuk idézett nemzetközi statisztikák alapján a második generáció csak az esetek egyharmadában viszi tovább a céget, a harmadik pedig különböző szerzők szerint 3-13% között változóan. Arról persze sosem kapunk információt, hogy a nem családi tulajdonban lévő cégek 70-80 év alatt –…

Nem tudom, hogy az egyetemen tanultam, vagy később olvastam egy közgazdásztól, hogy az országok gazdasági fejlettségét polgárainak munka és higiénés kultúrája határozza meg. Nagyon régen volt, de ma is emlékszem, hogy kicsit berzenkedett bennem a gondolat, hogy a higiénés kultúrát a munkára való képességgel együtt emlegetni talán túlzás. Száz és több száz évvel ezelőtt a nagy járványok idején persze ez igaz lehetett, de a XX. században ez már elavult gondolatnak tűnt.  Nos, ez a gondolat a XXI. században aktuálisabb, mint valaha. A különböző kultúrák, nemzetek tisztálkodási szokásai, szabálykövető vagy ellenszegülő attitűdje, nagyban befolyásolja a járvány elleni harcot és ezen keresztül az országok gazdasági eredményeit is. A baj csak az, hogy ezekről az intim kérdésekről nem rendelkezünk statisztikával. Utazásaim…

Üzenek nektek, ti új emberek, én a régi ember. Kós Károly „A nő trónfosztása” című írásom kapcsán kialakult vitának volt egy mellékszála, ahol egy fiatal, akit saját kérésére hívjunk „avatárnak” vagy embernek, merthogy szerinte igazi férfiak és nők nem léteznek, lenyuggerezett egy hozzászóló férfit. Jó vitakészségű kommentelők együttesen meghátrálásra kényszerítették a neveletlen, férfi nevű, női arcú „avatárt”, jelentsen ez bármit is. Mégis számomra nem nagyon tetsző módon, a vitázó felek abban kötöttek kompromisszumot, hogy a kor nem érték, pusztán a kora miatt senki sem érdemel tiszteletet. Azt elismerem, hogy ez egy meglehetősen összetett kérdés, de pont ezért érdemes végiggondolni. Én ugyan soha nem voltam avatár, sőt már akkor is férfinak…

Könyvet írok, de az is lehet, hogy csak játszom a gondolattal. Ráadásul nyilvánosan játszom. Egy kedves kommentelőm, Dobi-Kucsera Mária már az ötödik, a „Nincs királyi út” című írásom után a következő megjegyzést tette: „Érik egy könyv?! Szerintem…, Ön szerint?” Először csak mulattam rajta, bár kétségkívül nagyon megtisztelő volt a feltételezés, és rendkívül frappánsan hangzott. Fogalmazni tud a hölgy, gondoltam, ha egyébként el is van tévedve egy kicsit. Honnan lenne nekem annyi témám, amivel meg lehet tölteni egy könyvet? Ráadásul kit fog érdekelni mindez? Azóta viszont már a 29. „Boron túlt” írom, volt 5 „Boron innen” is, és voltak közöttük viszonylag sikeres írások. Ha most kérdezne rám Mária, csak azt tudnám…

Kép: Tolnay Klári „De mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők – szabadok, kedvesek S mind ember, mert az egyre kevesebb…” József Attila – Thomas Mann üdvözlése Most, amikor írom ezeket a sorokat, még nem jelent meg „A férfi trónfosztása” című írásom. Kérem ezért enyhítő körülményként figyelembe venni, hogy ez a cikk nem a felháborodott hölgyek kommentjeinek hatására, hanem saját belátásom, lelkiismeretem alapján született. A férfi szempontjából megfogalmazott gondolatok között is már ott volt, hogyha a férfiak rosszul járnak, akkor a nők sem járhatnak túl jól. Továbbgondolva, a jelenből a jövőbe kivetítve a folyamatokat azonban lehet, hogy a modern világ a nőkkel még a férfiaknál is gonoszabban fog elbánni.…

Kép: Jávor Pál A feministák azt szokták mondani, hogy a társadalom története a férfitársadalom története, és ezzel minden bűnt, elnyomást, kizsákmányolást és népírtást áttolnak a mi térfelünkre. Első ránézésre van benne logika, hiszen több ezer éven keresztül az emberiség vezetői főleg férfiak voltak. De akkor a családok helyzete a fejlett nyugati társadalmakban és a gyermekek testi-lelki állapota, folyamatosan romló szellemi teljesítménye, az mind a nők bűne? Vajon mi férfiak az elmúlt száz évben szándékosan hoztuk egyre rosszabb helyzetbe magunkat? A társadalom fejlődésének, vagy mondjuk inkább kevésbé optimistán, változásának kell, hogy legyenek objektív törvényszerűségei. Ettől persze olykor eltérünk jó, vagy rossz értelemben, de hosszabb távon, ha nem is látjuk, síneken futunk,…