A magyar kultúra napja
E jeles nap alkalmából szeretném felhívni a figyelmet Rákosy Gergely három kisregényére. Nekem egy 1979. évi kiadásban egy kötetben van meg „Az óriás tök”, „A daru” és a „Tigrisugrás”. Három teljesen különböző stílusban, talán mondhatnám műfajban dolgoz fel az író három érdekes, fordulatos történetet és miközben fergetegesen szórakozunk, megéljük a magyar szocializmus három fontos korszakát. A félelmetes Rákosi-korszakot, amikor a nagyhatalmú igazgató tankkal megy szerződést kötni a tikmányosi téeszhez, a forradalom leverése utáni Kádár rendszert, amikor a munkahelyén mindenki a hátát védi és igazi munka helyett feljegyzéseket és jegyzőkönyveket ír, és az új gazdasági mechanizmus utáni puha diktatúrát, ahol már itt-ott lehetőség van egy kicsit normálisabb életre.
Fontos tudni, hogy a művek a 60-as évek végén, a 70-es évek elején születtek, ráadásul Rákosy a forradalom után mondhatni a semmiért 8 évet kapott, amiből 4 évet le is ült, az író tehát rendkívül óvatos, minden és mindenki idealizált, a legpozitívabb szereplők pedig a párttitkárok.
Az első két történetet az író humoros formában groteszk vígjátékként dolgozta fel. Egyszerre nevetünk, borzongunk és bosszankodunk. A rendszerek élhetetlensége így mégjobban kirajzolódik, mintha az író megírhatta volna az igazi szörnyűségeket, akár azokat is, amik vele történtek meg.