Szakértelem óóóh! III.

Családunkban én lettem az első diplomás, talán ezért még hordozom magamban őseim ájult tiszteletét a világ minden egyetemet végzett szakembere előtt. Külön boldogság számomra, hogy az én időmben, az én munkálkodásom alatt dőlt el véglegesen, hogy a borászkodás nem hit és művészet kérdése, hanem szakértelem és tudomány. Mégis „a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol” – írja József Attila. Lássuk ezeket a fölfesléseket, amikor csődöt mondott a szakértelem.

Építészek

Tizenöt évvel ezelőtt új töltőcsarnokot építettünk. Teljes, 1300 négyzetméteres nagyságából 900 m2-en terveztük a tényleges töltést, itt volt szükség mosható felületekre. A padlóra másfél centiméter vastag ipari padlólapot, a falakra ennek egycentiméteres változatát vásároltuk meg. Zseniális építészünk bézs alapszínre nagy barna négyzeteket álmodott, amik közepén egy-egy kis bézs négyzet virít. A padlón lévő minta pedig a falakon mintha visszatükröződne. Gyönyörűen mutatott a látványterven, de ez az a terv amire azt szokták mondani, hogy a kivitelező, ha kopasz is, befonja a haját.

A kivitelezés kisebb nehézségektől eltekintve jól haladt, már csak a burkolás volt hátra, amikor kaptam a telefont, hogy jöjjek, mert baj van, a gyönyörű mintát nem lehet megcsinálni. Az építésvezető már kihívta az ügyvezető igazgatóját, aki kihívta a tervezőnket is. Három mérnök vakarta elkeseredetten a fejét, amikor megérkeztem.

– Sajnos nem vettél elég jó minőségű lapokat – fogadott az igazgató fővállalkozó – Bocsánat – mondtam –, ezek a német pietrák voltak Európában a legdrágábbak, de az igaz, hogy távolabb nem néztünk körül. Konkrétan mi a baj vele?
– Nem eléggé mérettartóak – vette át a szót a burkolócsapat vezetője.
– A kétféle szín és kétféle vastagság miatt 4 féle lapunk van, és ezek nem teljesen egyformák. Kezembe vettem néhányat, nekem teljesen egyformának tűntek.
– Ja, így nem lehet megállapítani – mondta a burkoló –, a különbségek nagyon kicsik, kell 15-20 darab, hogy jól kijöjjenek. De mi ilyenkor mindig kirakunk szárazon egy nagy mintarészt, ahol kiderül, ha valami gond van. Jöjjön, mindjárt mutatom. –

Szó, ami szó, 15 m2-es nagyságban tényleg elég rosszul nézett ki. Ugyanakkor elgondolkodtatott, hogy miért dolgoztak ilyen sokat fölöslegesen, csakhogy a méretbeli pontatlanságot bemutassák. Én csak az egyenes faltól minta és fuga nélkül 4 sorban leraktam volna egymás mellé 20-20 darabot. Meg is kértem őket erre. Még tettek egy kétségbeesett kísérletet, hogy itt is fugát hagynak a lapok között. Én azonban ragaszkodtam az ügyeskedésre lehetőséget adó fuga elhagyásához. Már 10 darab után elismerték, hogy ők tévedtek és nagyon örülnek, hogy a tervezett mintákat mégis meg lehet csinálni.

A három mérnök kicsit feszengve, szégyenkezve jött velem a szobámba. Miután leültünk megkérdeztem őket:

– Ti ugye a műszaki egyetemre jártatok?

– Igen – válaszolták.

– Emlékeztek, szemben a műszakival, a Duna másik oldalán is van egy egyetem, a közgazdasági? –

Emlékeztek rá.

– No – mondtam – én meg oda jártam. Aztán azt tudjátok-e, hogy miért egy ilyen nagy folyó folyik a két egyetem között? Azért, mert egy kisebb nem tudná elég jól érzékeltetni azt a hatalmas különbséget, ami a két egyetem és az ott végzettek szellemi színvonala között kialakult. – Az az igazság, hogy ezt a viccet a műszakisok találták ki, és műszakis barátaim ugrattak vele még egyetemista korunkban. Ők persze a hatalmas különbséget fordítva gondolták. Abban az időben még sokkal nagyobb volt a presztízse a műszakinak és kisebb a közgáznak, úgyhogy a viccnek sajnos volt egy kis igazságtartalma. De megérdemelte a tréfát a három mérnök is, akik hagyták magukat a dörzsölt burkolótól lóvá tenni. Egyébként mindhármuk kiváló szakember, több remek épületet köszönhetek nekik a palackozón kívül is, a tervezőmérnökkel mai napig folyamatosan együtt dolgozunk.