Boron innen és túl 42. – Kognitív étrend, avagy józan paraszti ész kéretik!

Hiszek a tudományban, különösen az orvosokban, én vagyok a kivétel, akinek nem fel, hanem lemegy a vérnyomása, ha fehér köpenyt lát. A táplálkozástudomány azonban az a terület, ahol József Attilával szólva „a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol”. Kevésbé finoman kifejezve az általam követett utolsó 50 évben hatalmasakat tévedtek, illetve szándékosan becsapták az emberiséget a téma szakértő tudósai.

A tudományos csalásokat ma már tudományos módszerekkel elemzik. Volt szerencsém egy filmet is megnézni arról, hogy különböző növényi olajok hasznosítása érdekében a tudományos vizsgálatok eredményeinek meghamisításával hogyan sikerült az emberiség nagyobbik részét az állati eredetű zsiradékok használatáról, az alacsony égéspontú, rákkeltő növényi olajok használatára átállítani. Persze nem mindig lehet tudni, hogy csalásról, vagy tévedésről van szó.

Miért kellett régen a gyerekeknek annyi spenótot enni, ami ma tilos. „A tej élet, erő, egészség” reklám szlogen jegyében mindenki tejet ivott és rengeteg tejterméket fogyasztott, ma már tudjuk, hogy a magyar lakosság 30%-a érzékeny a laktózra, vagy a tejfehérjére és sokan felvetik, hogy forralás vagy erjesztés nélkül, tehát nyers vagy pasztőrözött formában káros a tejivás. Orvosi tanácsra lefekvés előtt almát ettünk, a fogaink közé szorult almadarabkák így az éjszakára leálló nyáltermelés mellett kifejthették romboló hatásukat, hacsak utána nem mostunk fogat, mert akkor a savtól felpuhult fogzománcot tettük tönkre a fogkefével. Közismert tény volt, hogy a hátrányos helyeztű gyerekek fogai sokkal jobbak. Akkor azzal magyarázták, hogy azért, mert kevesebb édességet esznek, ma már gyanítjuk, hogy azért, mert nem mostak fogat, hiszen a rossz időben, rosszul elvégzett fogmosás a fogak legfőbb ellensége lehet. Akkor a főttételt preferálták, ma amit lehet nyersen ajánlott fogyasztani, akkor a hús számított egészségesnek a zsír és szalonna fogyasztásával szemben, ma inkább fordítva. Volt idő, mikor a tudomány harcot hirdetett a tojásfogyasztás ellen, tönkretéve több országban a tojásipart, ma pedig ez számít az egyik legegészségesebb tápláléknak.

Hajlamos vagyok elfogadni, hogy a tudomány is fejlődhet és bízom benne, hogy nem fog kiderülni, hogy mégsem káros a gyerekeknek a spenót, és mégis Popeye-nek a rajzfilm figurának van igaza, akinek hatására annak idején az USA-ban 30%-kal nőtt a spenót fogyasztása. Abban viszont biztos vagyok, hogy unokáink 50 év múlva pont úgy fognak mérgelődni, mint mi, hogy szüleik az orvosok tanácsára több esetben károsították egészségüket.

Elkerülhetjük-e a mai tudományos tévedéseknek legalább egy részét, lehetünk-e okosabbak, mint a szakemberek? Okosabbak általában biztos nem lehetünk, de saját magunkra vonatkozóan mégiscsak nekünk van a legtöbb információnk. Édesanyámtól tanultam, hogy ami nagyon fontos nekünk, azzal személyesen kell foglalkoznunk, nem hagyatkozhatunk vakon a nálunk képzettebb, okosabb szakemberekre sem. Hiába ért például jobban nálunk a kórházi nővérke a gyógyszerekhez, mi vagyunk, akik nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyszer is tévedjen.

Étkezésünk az életünket, egészségünket meghatározó egyik, vagy talán legfontosabb tényező, fontos, hogy tudatosan mi alakítsuk ki étrendünket. Annál is inkább, mert a tudományos szakvélemények időnként ma is tettenérhetően becsapnak, vagy fontos tényezőket elhallgatnak:

– Már vagy egy évtizede megjelentek például az elemzések arról, hogy az ásványvizekben lévő ásványi anyagtartalom káros az egészségre, mert sejtszintre nem tud bekerülni, a véráramban viszont lerakódásokat, plakkosodást okoz. Mégis azóta is megy a vizek propagandája a kedvező ásványi hatásokról. Pedig aki elvégezte az általános iskolát, az ott megtanulta, hogy elemi ásványi anyagot csak növények tudnak hasznosítani, kivéve persze a konyhasót.

– A japán konyha a világ legnépszerűbb konyhái között van, egyes elemzések szerint a kínai és az olasz után a harmadik legelterjedtebb. Sikerének fő oka az, hogy állítólag nagyon egészséges. Egyik sajátossága a rendkívül egészséges anyagokat tartalmazó tengeri algák és más tengeri növények sokoldalú felhasználása. Azt viszont elmulasztják megemlíteni, hogy a tengeri algák megemésztésére csak a japán emberek gyomra képes. A szigetország lakói évezredek óta fogyasztják a tengeri növényeket, és ezért kifejlődtek a gyomrukban azok a baktériumtörzsek, amelyek a lebontásukat el tudják végezni. Ezért nekik tényleg egészséges ez az étrend, minden más nép számára egészségtelen.

Ezzel eljutottunk mondanivalóm legfontosabb részéhez. Nem elég, hogy egy táplálék kedvező összetevőket tartalmaz. Annál is inkább, mert azt tapasztaljuk, hogy ami élelmiszert a boltokban vásárolni lehet, tehát ami valakinek üzlet, arról már mindről sikerült kimutatni az egészségre gyakorolt kedvező hatását. A döntő kérdés azonban az, hogy nekünk egészséges-e? Ezt a kérdést persze sokkal könnyebb feltenni, mint megválaszolni. Meggyőződésem, hogy néhány évtized múlva minden embernek vizsgálni fogják az emésztőbaktérium törzseit, és megállapítják, hogy egyénileg milyen étrend számára az ideális. Ez nem lesz egyszerű vizsgálat, hiszen csak jelenlegi ismeretünk szerint, bélrendszerünkben több, mint ezer különböző feladatot ellátó törzzsel rendelkezünk, amit 100 billió baktérium alkot. (Gulia Enders: Bélügyek)

Addig kénytelenek vagyunk valamilyen durva becsléssel, illetve megfontolással élni. Amit megnehezít, hogy, az utóbbi 50 évben gyökeresen megváltozott az étrendünk. Ennek három fő okát különböztethetjük meg:

– Szinte megszűnt a családok önellátása, illetve a falusi családoknak is egyre kisebb része törekszik erre. Budapest falusias külvárosi részén születtem. A 60-as években a baromfin és nyúlon kívül még sertéseket is tartottunk. Sokféle zöldségünk, gyümölcsünk, szőlőnk, borunk és pálinkánk is volt, legalább 60%-ban önellátók voltunk, ha nagyobb telkünk lett volna, közel lehettünk volna a 100%-hoz. A téli zöldség – gyümölcs ellátásunkat vásároltuk ugyan, de nem télen, hanem szezonban. Őszre a pincénkben már ott pihent a télre szükséges zöldség, krumpli, káposzta, alma, a kamrában pedig a saját készítésű lekvárok, gyümölcsbefőttek, savanyítmányok, szörpök. Mára ez a kultúra kiveszőben van.

– Globalizálódott a fogyasztás. Minden ami érdekes, minden ami eladható kapható a világ minden fejlett régiójában. Így a különböző kontinensek, északi és déli régiók fogyasztása egyre jobban közelít egymáshoz. Továbbá minden terméket ott állítanak elő, ahol a legolcsóbb, krumplink jöhet Lengyelországból is, fokhagymánk pedig Kínából.

– A hűtő és a mélyhűtő gépeink, illetve az élelmiszeripar különböző tartósítási technikái, az üvegházak és a globális ellátási rendszerek miatt egyre kevésbé számítanak a szezonok. Az eper, a dinnye még mindig szezonban az igazi, de a borsó és a zöldbab fogyasztásunk például már alig nő ilyenkor.

A szervezetünk persze előbb-utóbb alkalmazkodni fog ezekhez a rémületes mértékű és sebességű változásokhoz. Amíg azonban ez sikerül néhány generációnak megrövidül az élete és csökken az életminősége. Mikor a környezetféltők filmeit nézem a jegesmedvék sanyarú sorsáról, (azt amúgy nem szokták elmondani, hogy a jegesmedve a barna medvéből alakult át, alkalmazkodva az éghajlat lehűléséhez) mindig csodálkozom, hogy önmagukat nem sajnálják, hiszen mi emberek a medvéknél sokkal nagyobb változásokat élünk át.

Ezzel a sebességgel még az ember sem tud alkalmazkodni a világhoz, a sokféle új lehetőséghez, anyaghoz. Nekem régen is hiába mondták, hogy az alga egészséges, én ha lehet még a rizst is kerülöm. Elhiszem a tudománynak, hogy a hal és a szárnyas a húsok közül a legegészségesebb. De csak azért, mert tudom, hogy őseim még 60-70 évvel ezelőtt is főleg ezt ették. Tavasztól őszig mit kezdtek volna egy sertésnek, vagy pláne egy marhának a rengeteg húsával. Folyóink szabályozása előtt pedig az ország 20%-a vizes élőhely volt, amelyben rengeteg lehetett a hal, a viziszárnyas és a tojás. Őseim földművelő parasztok voltak több száz éven keresztül a Kárpát-medencében. Fő táplálékuk a zöldségek, gyümölcsök, durván őrölt búza, hal, szárnyas, állati zsiradék, télen sertéshús, egész évben szalonna és bor volt. Azt szokták mondani, hogy az vagy amit megeszel, ez igaz, de azok is vagyunk, amit őseink megettek. Minden egyészséges számunkra, amihez hozzászoktunk, amire a szervezetünk fel lett készítve és minden ártalmas lehet, ami újdonság. Tanulmányoznunk kell őseink életmódját és főleg táplálkozását.

Kérdés persze, hogy meddig menjünk vissza az időben? Véleményem szerint 150-200 év pont elegendő, hiszen akkor még nem volt élelmiszeripar és globalizáció és ebben az időben még nagyon lassúak voltak a változások. Ha tehát 150 helyett 300 évre tekintenénk vissza, nem valószínű, hogy nagy lenne a különbség. Másrészt, az ezt megelőző korok lassú változásaihoz az emberek szervezete alkalmazkodni tudott.

Nem értek egyet azonban az ősember korához való visszatéréssel, a paleolit étrenddel. Tízezer évet az időben visszaugrani az legalább akkora változás, mint ami az utolsó 50-100 évben történt velünk ez, ha más módon is, de ugyanolyan alkalmazkodási károkat okoz.

Javaslom tehát, hogy mindenki használja az eszét, figyelje testének reakcióit a különböző ételekre, tanulmányozza családja történetét, ezek alapján alakítsa ki étrendjének súlypontját és álljon ellen a globalizáció újabb és újabb csábításainak. Viszont, ha valaki észreveszi, hogy ferde a szeme, az egyen bátran szusit.

Képforrás: Getty Images/iStockphoto / kzenon / Getty Images/iStockphoto / kzenon