-
Boron innen és túl 27. – Egyenlő bért, de miért?
Az amerikai női futballválogatott bérkövetelését elutasították. Azt szerették volna, hogy a válogatottban való szereplésért a férfiakéval megegyező fizetést kapjanak. A szokásos egyenlőség bla-bla mellett azzal érveltek, hogy ők sikeresebbek a férfiválogatottnál. A sikert persze a válogatottak eredményeivel kell mérni. Üzleti szempontból ugyanis más a helyzet, hiszen amíg a női bajnoki meccsek szinte családi körben kerülnek megrendezésre, a férfiak mérkőzéseit a megjelent 40-50 000 nézőn kívül tucatnyi országban követik televízión keresztül is. A próbálkozás nem volt reménytelen, hiszen a női teniszezők már közel 10 éve kivívták, hogy jellemzően közönséget szinte alig vonzó mérkőzéseikért ugyanannyi díjat kapjanak, mint a férfiak, akiknek a mérkőzéseire egyszerű földi halandó olykor be se tud jutni. Egy…
-
Boron innen és túl 23. – „egedben ülsz, Uram a világ gyönyörű”
Graham Green Utazások nagynénémmel című regényét fejezi be ezzel a Browning idézettel. A regény főhőse már elmúlt 50 éves, amikor először élte át azt az átszellemült boldogságot, amit e verssorok kifejeznek. Ahhoz, hogy ilyen lelki emelkedettség megérintse az embert, általában mélységekre is szükség van, és most már nem csak a regényre, hanem a saját életemre is gondolok. A legutóbbi ilyen mélység a koronavírus vészhelyzet bejelentése volt, amikor az addig anyagilag és erkölcsileg is rendkívül sikeres Varga Pincészet egyszerre összeomlani látszott. Értékesítésünk legalább fele a gasztronómiához kapcsolódott, amit egycsapásra elveszítettünk, de a tényleges napi eladások még ennél is jobban csökkentek, nem érték el a szokásos szint egyharmadát sem. Veszélybe került közel…