A magyar kultúra napja

Kedves Olvasóim!

A magyar kultúra napja alkalmából kedvenc regényemet ajánlom olvasásra: Kós Károly Varju nemzetség című könyvét. A történet a XVII. század második felében, Erdélyben, Kolozsvár környékén játszódik és Kósra jellemzően, szereplői között nincsenek gonosz, rosszindulatú emberek. Az ember születése szerint eredendően jó, de nem mindenki egyformán erős. Csak aki elég erős, hogy hű tudjon maradni hazájához, családjához, önmagához, az élhet Kós történeteiben teljes emberi életet. De akik rossz kompromisszumokat kötöttek és elbuktak, azok számára is, ha nehéz is, de idővel lehetséges a visszatérés. Kós könyvét a trianoni tragédia után írta, mondanivalója ma is érvényes.

A regény írója különösen kedves nekem, Kósban egyesül a sokoldalú tehetség, az erkölcsi tisztaság és a hazafiság. Már fiatalon sikeres építész, 7 évvel a diploma megszerzése után 1916-ban ő tervezi IV. Károly koronázásának a díszleteit. Egyéni, csak rá jellemző a magyar népi építészet elemeit felhasználó stílusát, több ház és az állatkert pavilonjai őrzik Budapesten. A háború után mégis a karriert az erkölcsi és anyagi megbecsülést sutba dobja és hazamegy Kalotaszegre (itt játszódik a Varju nemzetség), kisbirtokot vesz egy faluban, Sztánán, szánt és arat, maga építi házát, a Varju várat, közben könyvkiadót, folyóiratot, pártot alapít, később építészetet tanít a kolozsvári főiskolán. Feleségével négy gyermeket nevelnek, mindegyikből sikeres, ismert ember lesz. Mellesleg ír két olyan regényt, a Varju nemzetséget és Az országépítőt, amelyekkel bekerül a legjobb magyar írók közé. Életének többször hangoztatott vezérgondolata volt, hogy a tehetséges embernek nem szabad elhagyni hazáját, de még szűkebb pátriáját sem. Tehetségével tartozik annak a közösségnek, amelyből kiemelkedett. Ilyen tehetséggel megáldott és megvert férfiak a Varju nemzetség négy generációja is. Tényleges szellemi és fizikai tehetséggel és szimbolikussal, amit a hegyi birtok, illetve az ott elrejtett kincs jelképez. Talán ez a regényben a tálentum, amit Isten ad a kiválasztottaknak, és amivel azoknak sáfárkodniuk kell. Nehéz sors ilyen családba születni, nem is mindenki bírja el a terheket, és az emberek többsége nem érti, bolondnak nézi őket, de nekik nem a tömeggel, hanem saját magukkal van elszámolásuk.

„– Más emberek, mint mink.

– Bolond emberek.

– Más emberek.

Mük itt élünk, azt se tudjuk, miért. Dolgozunk, túrjuk a földet, házasodunk, gyereket nevelünk, eszünk-iszunk, aztán meghalunk. Mint a barmok. A sorsunkat nem mü csináljuk, meg se próbáljuk. Azok mindig törik valamibe a fejüket. Mindég akarnak valamit. Mü járt utat járunk, azok törik a maguk külön útját.”