A családi vállalkozások generációváltása hazánkban jelenleg a legnépszerűbb közgazdasági téma. Joggal, hiszen a zömmel a 90-es években indult vállalkozások alapítói lassan kihalnak, vagy legalábbis nyugdíjkorúak lesznek. A családi vállalkozások pedig a gazdaságnak mintegy 50%-át adják, ezért foglalkozik ezzel a kérdéssel az ország gazdasági vezetése, a bankok, és jó üzleti lehetőséget kínál a gazdasági tanácsadóknak is. A téma szakértői drámainak írják le a helyzetet, ez honoráriumuk megszerzéséhez nyilván elengedhetetlen. Az általuk idézett nemzetközi statisztikák alapján a második generáció csak az esetek egyharmadában viszi tovább a céget, a harmadik pedig különböző szerzők szerint 3-13% között változóan. Arról persze sosem kapunk információt, hogy a nem családi tulajdonban lévő cégek 70-80 év alatt –…

Nem tudom, hogy az egyetemen tanultam, vagy később olvastam egy közgazdásztól, hogy az országok gazdasági fejlettségét polgárainak munka és higiénés kultúrája határozza meg. Nagyon régen volt, de ma is emlékszem, hogy kicsit berzenkedett bennem a gondolat, hogy a higiénés kultúrát a munkára való képességgel együtt emlegetni talán túlzás. Száz és több száz évvel ezelőtt a nagy járványok idején persze ez igaz lehetett, de a XX. században ez már elavult gondolatnak tűnt.  Nos, ez a gondolat a XXI. században aktuálisabb, mint valaha. A különböző kultúrák, nemzetek tisztálkodási szokásai, szabálykövető vagy ellenszegülő attitűdje, nagyban befolyásolja a járvány elleni harcot és ezen keresztül az országok gazdasági eredményeit is. A baj csak az, hogy ezekről az intim kérdésekről nem rendelkezünk statisztikával. Utazásaim…

Üzenek nektek, ti új emberek, én a régi ember. Kós Károly „A nő trónfosztása” című írásom kapcsán kialakult vitának volt egy mellékszála, ahol egy fiatal, akit saját kérésére hívjunk „avatárnak” vagy embernek, merthogy szerinte igazi férfiak és nők nem léteznek, lenyuggerezett egy hozzászóló férfit. Jó vitakészségű kommentelők együttesen meghátrálásra kényszerítették a neveletlen, férfi nevű, női arcú „avatárt”, jelentsen ez bármit is. Mégis számomra nem nagyon tetsző módon, a vitázó felek abban kötöttek kompromisszumot, hogy a kor nem érték, pusztán a kora miatt senki sem érdemel tiszteletet. Azt elismerem, hogy ez egy meglehetősen összetett kérdés, de pont ezért érdemes végiggondolni. Én ugyan soha nem voltam avatár, sőt már akkor is férfinak…

Könyvet írok, de az is lehet, hogy csak játszom a gondolattal. Ráadásul nyilvánosan játszom. Egy kedves kommentelőm, Dobi-Kucsera Mária már az ötödik, a „Nincs királyi út” című írásom után a következő megjegyzést tette: „Érik egy könyv?! Szerintem…, Ön szerint?” Először csak mulattam rajta, bár kétségkívül nagyon megtisztelő volt a feltételezés, és rendkívül frappánsan hangzott. Fogalmazni tud a hölgy, gondoltam, ha egyébként el is van tévedve egy kicsit. Honnan lenne nekem annyi témám, amivel meg lehet tölteni egy könyvet? Ráadásul kit fog érdekelni mindez? Azóta viszont már a 29. „Boron túlt” írom, volt 5 „Boron innen” is, és voltak közöttük viszonylag sikeres írások. Ha most kérdezne rám Mária, csak azt tudnám…

Kép: Tolnay Klári „De mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők – szabadok, kedvesek S mind ember, mert az egyre kevesebb…” József Attila – Thomas Mann üdvözlése Most, amikor írom ezeket a sorokat, még nem jelent meg „A férfi trónfosztása” című írásom. Kérem ezért enyhítő körülményként figyelembe venni, hogy ez a cikk nem a felháborodott hölgyek kommentjeinek hatására, hanem saját belátásom, lelkiismeretem alapján született. A férfi szempontjából megfogalmazott gondolatok között is már ott volt, hogyha a férfiak rosszul járnak, akkor a nők sem járhatnak túl jól. Továbbgondolva, a jelenből a jövőbe kivetítve a folyamatokat azonban lehet, hogy a modern világ a nőkkel még a férfiaknál is gonoszabban fog elbánni.…

Kép: Jávor Pál A feministák azt szokták mondani, hogy a társadalom története a férfitársadalom története, és ezzel minden bűnt, elnyomást, kizsákmányolást és népírtást áttolnak a mi térfelünkre. Első ránézésre van benne logika, hiszen több ezer éven keresztül az emberiség vezetői főleg férfiak voltak. De akkor a családok helyzete a fejlett nyugati társadalmakban és a gyermekek testi-lelki állapota, folyamatosan romló szellemi teljesítménye, az mind a nők bűne? Vajon mi férfiak az elmúlt száz évben szándékosan hoztuk egyre rosszabb helyzetbe magunkat? A társadalom fejlődésének, vagy mondjuk inkább kevésbé optimistán, változásának kell, hogy legyenek objektív törvényszerűségei. Ettől persze olykor eltérünk jó, vagy rossz értelemben, de hosszabb távon, ha nem is látjuk, síneken futunk,…

Képforrás: Bortnyik Sándor- Az új Ádám Miután a szebbik nemről már írtam, kézenfekvőnek tűnt, hogy foglalkozni kellene a mi öltözködésünk érdekességeivel és változásaival is. A feladat megoldását nehezíti, hogy különösebb személyes indíttatást nem érzek magamban, és hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ezzel mindenki így van. A férfiakat nem érdekli ez a téma, és a nőket sem nagyon. A férfiak érdeklődésére nézzük unokáim példáját. Évekkel ezelőtt, egyik reggel feleségem áll a nyitott szekrény előtt és kérdezi, ki melyik pólóját kéri? Mire a 4 éves Csenge egyből rávágja, „a cicásat kérem mama”, a 7 éves Botond gondolkodik, fogalma nincs milyen pólói vannak, pláne melyik a tiszta, de nem maradhat le a húga…

Képforrás: Csontváry Kosztka Tivadar – Az öreg halász Ez az első és legfontosabb kérdés, amire minden embernek kell tudnia válaszolni ahhoz, hogy eldöntse mit tanuljon, kivel barátkozzon, ki legyen a társa, hogy éljen. Tudatosan, vagy öntudatlanul mindenki megadja a maga válaszát, de attól tartok, hogy a többség nagyon alacsony színvonalon. Csontváry festménye jól illusztrálja a feladat nehézségét. Az Isten az embert a maga képére teremtette, de felerészben a Sátán is be tudta csempészni magát. A halász arcának bal oldala Istené, a jobb oldala a Sátáné. Ha a festmény középvonalára merőlegesen egy tükröt állítunk, akkor egy teljesen isteni és egy teljesen sátáni arcot tükrözhetünk a két különböző profilból. A művész egyedülálló bravúrja, hogy…

Még fiatal emberként megérintett Jókai Aranyemberének egy jelenete. Az elvetemült bűnöző Krisztyán Tódor holtteteméről azt hiszik, hogy ő Levetinczy Tímár Mihály, az aranyember. Egész Komárom őt gyászolja. Pompás síremléket emelnek neki, és a gyönyörű özvegy, Tímár özvegye „Tímea minden nap kijár a temetőbe, friss koszorút akasztani a sírkő párkányára, s saját maga öntözi meg a virágokat, mik a sírkő rácsozatán belül oly szépen illatoznak. – Megöntözi permeteg hűs vízzel – megöntözi forró könnyeivel… Krisztyán Tódor sem hitte volna, hogy valaha ilyen nagy tisztesség éri holta után…” Nem botránkoztatott meg a történet. A bűnözőnek szörnyű halála után a tökéletes stílusérzékű Jókai megadja a szép temetést. Megfizetett bűneiért, és őt is anya…

100 éve történt. Az ország felének már a rendszerváltozás is történelem, pedig az csak 30 éve volt. Másrészt viszont nagyszüleim, akik nagy hatással voltak rám és még megcsókolhatták a gyermekeimet is, ifjú emberként még látták egyben az országot, nem Nagy-Magyarországot, vagy a történelmi Magyarországot, Magyarországot. Ők még a megcsonkított Magyarországot illették jelzővel, persze csak ha idegen fülek nem hallották, mert Csonka-Magyarország – most írtam le életemben először – említése esetén könnyen börtönben találhatta magát az ember a kommunista diktatúra éveiben. Édesapám már 7-8 éves koromban lelkemre kötötte, hogy ha egyik kedvenc magyar nótánkat máshol énekelem, akkor a csonka helyett az édes Magyarországot használjam. Nagyon sok magyar családnak van otthon a…